hu

Túlméretes szállítás - – Europa-Road Kft.

Gyors nemzetközi túlméretes szállítás gazdaságos áron

A debreceni Europa-Road Kft. munkatársainak egyedülállóan nagy gyakorlatuk van a túlméretes szállítás nemzetközi szervezésében, import és export viszonylatban egyaránt, mivel már a cég 2005-ös létrejötte előtt is ebben a szakmában dolgoztak. Elkötelezettek vagyunk azért, hogy a jellemzően nagy körültekintést igénylő túlméretes szállítmányokat ugyanolyan gondossággal kezeljük, mintha az a sajátunk lenne, annak érdekében, hogy a fuvarozás megkezdése előtti állapotban érkezzen meg az ügyfél által adott megbízásban szereplő helyre a megegyezés szerinti határidő lejárta előtt úgy, Túlméretes szállítás külföldrőlTúlméretes szállítás külföldrőlhogy a teljes folyamat során Önnek a szállítmánnyal kapcsolatosan bármivel foglalkoznia kellene. Ezeknek a megbízásoknak a kifogástalan teljesítését is kedvező feltételekkel garantáljuk, többek között olyan rakományok eseteben is, mint vasbeton elemek, acélszerkezetek, rönkházak, tartályok, silók munkagépek, bányagépek és mezőgazdasági gépek, illetve bármilyen más túlméretes berendezés és eszköz esetében külföldről. A túlméretes szállítás legtöbbször Németországból, Franciaországból, Angliából, Hollandiából, Spanyolországból indul, de szállítottunk már nagy méretű rakományokat Írországból, Portugáliából és még sok más országból is. A leggyakrabban import viszonylatban végezzük ezt a feladatot, de van tapasztalatunk túlméretes szállítmányok fuvarozásában külföldi úticélokra is. Természetesen elvégzünk minden a szakkísérettel kapcsolatos teendőt, továbbá az összes kötelező hazai és külföldi közútkezelő által kiadott engedély igénylését is időben elvégezzük. Ezen kívül a túlméret és túlsúly díj, valamint az útdíj befizetését is időben teljesítjük. Sokféle tulajdonságú trélert, vagy más teherautót tudunk küldeni a szállítmány felrakodásakor, de minden esetben a konkrét rakomány méretéhez és egyéb tulajdonságaihoz, valamint az ügyfél külön kéréseihez mérten a legmegfelelőbbet küldjük. Minden szállítmányra vonatkozóan nagyértékű és komplex biztosítással rendelkezünk, de különösen nagyértékű gépek esetében külön igény esetén rögtön megkötjük az egyedi biztosítás a többletértékre.

Túlméretes szállítás és túlsúlyos fuvarozás kivitelezéséhez ajánlott típusok

Túlsúlyos szállítmányok szállítására alkalmas szerelvény

A speciális felépítésű túlsúlyos szerelvények alkalmazásával nyolcvan tonnás rakományok szállítása is gond nélkül kivitelezhető külföldről, pontosabban az Európai Unió tagállamainak többségéből. Ez a különleges kialakítás lehetővé teszi hídpillérek, bányagépek, építőipari gépek és sok egyéb rendkívül nagy súlyú rakomány biztonságos szállítását.

Túlsúlyos szállítás

Mélybölcsős pótkocsis tréler

A mélybölcsős pótkocsi kifejezetten alacsony platómagassága miatt, nagyon jó választás magas szerkezetű szállítmányok, keszonkamra, tartályok, silók, acélszerkezetek és persze nagy traktorok és kombájnok problémamentes szállításához.

Mélybölcsős szállítás

Színpados pótkocsis szerelvény

Sokféle szállítás kivitelezésére alkalmas, mert hosszú, és nagy szélességű illetve magasságú szerkezetek, gépek fuvarozásál rendelkezik előnyös tulajdonságokkal, mivel a pótkocsi szerkezete széthúzható, szélesíthető és ami még ennél is fontosabb, több rakodófelületből áll ami több fokozatban süllyeszthető. Ez a típus jól alkalmazható magas gépek, betonelemek, bányagépek, vasszerkezetek és más egyedi formával rendelkező rakományoknál.

Túlméretes nemzetközi szállítás

Síkplatós pótkocsival szerelt tréler

Szélesíthető és széthúzható, illetve meghosszabbítható rakfelülettel rendelkezik. Általában nagy hosszúságú szerkezetek gépek mozgatásánál előnyös, ilyenek lehetnek, szélerőművek és más hosszú oszlopos szerkezetek, továbbá üvegtáblák, gerendák, daruk és sok egyéb hasonló áru.

Túlméretes fuvarozás

AJÁNLATKÉRÉS