A gyors és hatékony nemzetközi fuvarozás precíz kivitelezése az Europa-Road Kft. megbízásával
A termelés, a szétosztás, a fogyasztás és a csere folyamatát tekintve a hatékony nemzetközi fuvarozás speciális feladata az, hogy a leküzdje a térbeli és időbeli különbségeket, vagyis a gyártási folyamatok félig vagy teljesen kész termékeit eljuttassa a fogyasztókhoz, vagy a gyártási folyamat egy következő lépcsőjét végző helyre továbbítsa darus autó megoldással. A raklapos szállítmányozás, árutovábbítás, vagy darus autó nemzetközi fuvarozás Veszprém megbízóinak, alvállalkozóként a közlekedés részeként végezhető el. Az árutovábbítás 3.5 tonnáig egyszerűen tekinthető úgy, mint szolgáltatás, vagy, mint a termelést kísérő járulékos folyamat, amely elengedhetetlen a gazdaság zökkenőmentes működéséhez és szükség van a darus autó szállításra is nap, mint nap, főleg olcsón.
A nemzetközi fuvarozás alvállalkozóként hatékonyan végzett formája két részre bontható:
- Az egyik közvetlen kapcsolatban van termeléssel és a szolgáltatásokkal.
- A másik termeléshez nem kapcsolódik közvetlen formában.
Az első esetben az árutovábbítás időben és térben kapcsolódik a gyártásnál felhasznált technológiákhoz, ezért elsődleges jelentőségű a gyors és pontos gabona nemzetközi fuvarozás km díj mértéke. Ezeket a fuvarokat többnyire a cégek saját szállítóeszközök segítségével végzik, legalábbis a legnagyobbak, mert ezzel garantálható a zavartalan gyártási folyamatok fenntartása olcsón, de gyakran előfordul, hogy a gazdaságos nemzetközi közúti szállítmányozás teljes folyamata a magyar fuvarozó cégek megbízásával történik. Az az árutovábbítás, ami a gyártáshoz nem kapcsolódik közvetlenül, az többnyire a gyártási folyamat végeztével kikerülő termékek részére a nemzetközi fuvarozás Győr és München között, illetve egészen a fogyasztókig, vagy bizonyos esetekben raktárak helyére végzett gyors fa nemzetközi fuvarozás 3 5t olcsón. A raktározásban komolyan megkövetelt elem a differenciált készletgazdálkodási módszerek alkalmazása. Ehhez inkább gazdaságos nemzetközi teherfuvarozás árak szükségesek, ezért ennek a feladatnak a megoldásához képzett fuvarszervezőkkel rendelkező cégek szolgáltatásait érdemes választani. Mindezeket figyelembe véve a közúti áruszállítás műveletét magyar fuvarozó cégek és magánszemélyek teljesíthetik 3.5 tonnáig.
Fuvarozás külföldről: olyan helyzetváltoztatás, amikor a termelő, illetve a fogyasztó saját magának a maga darus, vagy emelőhátfalas járműveivel többletköltség nélkül teljesíti a fa továbbítás feladatát. Az is szállításnak számít, ha a cégek a szerződés megkötése után, időben távolabbi időpontban, vagy időintervallumban egyeznek meg a továbbítás teljesítéséről és a km díjak mértékéről adásvételi szerződés keretében. Ebben az esetben nemzetközi tréleres szállítás szerződésről beszélünk egyértelműen, ahol pontosan meghatározott a maximális tengelyterhelés. Magyar nyelvünk sokféle jelentéssel ruházza fel a szállítás kifejezést, ez lehet közúti áruszállítás, túlméretes szállítás, gépszállítás és speciális nehézgép szállítás, amilyen a markoló, kotró, rakodó, kombájn és traktor meg targonca.
Olcsó nemzetközi fuvar: A jogszabályok által körülírt folyamat leírása értelmében a gabona fuvarozás szerződéskötést követően történik, konkrét szabályok szerint személyek, dolgok helyének tevőleges megváltoztatását értjük rajta, amit díj megfizetésével ellentételeznek.
A túlméretes fuvarozás, a nemzetközi tréleres szállítás és a túlméretes szállítás szabályai közötti eltérések a következők :
- A résztvevők között eltérő viszony áll fenn. Nemzetközi tréleres szállítás esetében a küldemény és a fuvarozáshoz használt eszköz ugyanannak jogi, esetleg magyar természetes személynek a tulajdonát képezi, a nemzetközi fuvarozás olcsón végzett munkájánál azonban két eltérő tulajdonos van. Az egyik az akinek a küldemény a tulajdonában van, a másiknak meg az emelőhátfalas jármű, vagy tréler van a tulajdonában, ami traktor, kombájn, targonca, markoló behozatalához szükséges.
- A másik eltérés az hogy szolgáltatási díjat kell fizetni a munka elvégzéséért ez magában foglalja a fuvarozónak a maga számára kalkulált nyereségét is. A hatékony nemzetközi fuvar egyik különös esete a magyar fuvarozás külföldre 3 5 tonnáig, amely a nemzetközi fuvarozás 3 5t szerződésének keretében lefektetett szabályok szerint és fuvardíj, beleértve a km díj megfizetését kikötve rendelkezik a küldeménytovábbítás folyamatáról, vagyis a közúti áruszállítás teendőiről.
A külföldi fuvarozás szerződésének alanyai, a jogszabályok értelmében a következők lehetnek:
A fuvarozó természetes, esetleg jogi személyként, vállal kötelezettséget a gabona fuvarozás külföldre és a nehézgép szállítás teljesítésére, nemzetközi túlméretes szállítás formájában a törvényben meghatározottak betartásával, konkrétabban átveszi a szállítmányt, gondoskodik annak továbbításáról és épségéről, továbbá sértetlen állapotban bocsátja rendelkezésre a szerződésben megjelölt személy számára, az abban megjelölt helyen olcsón. A gyors nemzetközi fuvarozás Székesfehérvár, vagy más nagyvárosból könnyen megrendelhető, ennek tárgya lehet az áru vagy szállítmány, esetleg küldemény, vagy raklap, vagy 3 5t fa áru. A küldemény egy olyan dolog, amit áru vagy több áru együtt alkot és magyar fuvarokmánnyal adták fel.
Gyors nemzetközi fuvarozás Kecskemét: Ez a belföldi teherfuvarozással összehasonlítva kiterjedtebb szolgáltatást jelent. A törvény szövegét olvasva a nemzetközi fuvarozás áfa fizetési kötelezettsége is szerződéskötés következtében keletkezik, de ez nagyban és egyértelműen eltér a fuvarozás külföldre végzett munkájának szerződésétől az egyezmények szerint, ami az árak euróban számított mértékét is nagyban befolyásolja a km díjak függvényében és persze az is számít, ha darus vagy emelőhátfalas jármű kell, esetleg trélerrel jön targonca, traktor, kombájn, markoló és rakodó. A szállítmányozó cég a raklapos szállítmányozás szerződésének rendelkezései alapján kötelezve van a szállítmány továbbításához nélkülözhetetlen fuvarozási és más szerződéseket önmaga nevében az eseti és az állandó megbízó számára egyaránt megkötni, továbbá a szállítmány továbbításhoz szükséges más tennivalókat elintézni, ezzel szemben a megbízó kötelezve van a szolgáltatás díjának teljes megfizetésére, a közúti áruszállítás és nehézgép szállítás teljesítése után.
A szállítmányozó tevékenységének részletei: a meghatározásból sejthető, hogy komplexebb feladatkört takar, mint pusztán a szerződéskötés. Esetenként gondoskodni kell a csomagolásról, rakodásról, az áruk megjelöléséről 3.5 tonnáig, a gabona raktározásról, a szerszámok és más eszközök tárolásáról, netán hatósági eljárásoknál szükséges közreműködésről.
Az olcsó nemzetközi szállítmányozás azért lényeges, mert megszabadítja a megbízót azoktól a feladatoktól, amelyek tapasztalatának hiányából adódóan túl nagy terhet és költséget rónának rá. A raklapos szállítmányozás szerződésének részesei legtöbbször a szállítmányozó és a megbízó, ahol a szállítmányozó kötelezettséget vállal olyan szolgáltatások kifogástalan elvégzésére, amelyben nagy szakértelemmel rendelkezik és ennek köszönhetően a megbízót olyan módon képviselni, hogy az mindkettőjük számára előnyös legyen, mert a jutalékot is beleszámítva is kedvező nemzetközi szállítmányozás árak és km díjak kerülnek megállapításra a jogszabályok rendelkezéseivel összhangban. A megbízó az a magyar cég, magánszemély, vagy vállalkozó, aki szakértelmének hiánya, vagy azért, mert nincs rá ideje és minden esetben azért is, mert így gazdaságosabb, ha szállítmányozó segítségével végezteti az árumozgatást és igénybe vehet darus, vagy emelőhátfalas járművet is alvállalkozóként olcsón, ha a rakomány 3 5t. Ebből következően a megbízható nemzetközi közúti szállítmányozás tárgya a kiváló szolgáltatás és mindez a nemzetközi egyezmények szabályai szerint zajlik.
A túlméretes nemzetközi szállítmányozás folyamata mezőgazdasági gépek és más gépszállítás esetén
Nem egyszerű a túlméretes szállítmányozás komplex folyamatát leírni, ugyanis rengeteg különféle tevékenységet végezhetnek a szállítmányozók, és érthetően mindegyik bonyolult és eltérő, kiváltképp gépszállítás és nemzetközi tréleres szállítás megrendelésekor, mint amilyen a traktor, kombájn, szüretelő, markoló, exkavátor, dózer, targonca és más nehézgép transzport. A raklapos szállítmányozásnak van koncepciója és vannak szabályai, ami a legtöbb specializált folyamatnál hasonlóságot mutat, így van ez a raklapos transzport esetében is. Ennek a folyamatnak a megértése elvezetheti a logisztika irányába érdeklődést mutatókat a közúti szállítmányozási szakma és a kapcsolódó jogszabályok teljesebb és hatékony megértéséhez. Mielőtt belekezdenék a részletesebb ismertetésbe, felhívnám a figyelmet néhány a nehézgép szállítás folyamatát érintő dologra:
- A folyamat leírásából egyértelműen látható, hogy a szállítmányozók az esetek többségében nem is találkoznak az áruval, mert a csomagolást, a rakodást, az általuk választott legjobb szakemberekkel végeztetik el.
- A szállítmányozó az, aki a fuvarozó és a megbízó között állva irányítja a folyamatot, mert ismeri a megbízó igényeit és elvárásait, akinek nincs ideje ezzel foglalkozni, míg a fuvarozó jellemzően alvállalkozóként, csak magára a fuvar folyamatára koncentrál és nem tud külön kapcsolatot fenntartani a megbízóval, csak egyszerűen az árufuvarozás elvégzésével foglalkozik.
- Ez akkor érvényes, amikor hagyományos értelemben beszélünk közúti szállítmányozásról és nem vonatkozik arra, amikor a szállítmányozó saját maga által teljesül a kisteher fuvarozás külföldre, olcsón saját furgonnal, vagy darus, esetleg emelőhátfalas szállító járművével és a saját alkalmazottjával, mert egyes szállítmányozóknál ez is jellemző, nem csak a raklapos fuvarozás.
- Meg kell említeni olyan elemeket is, amik a laikusok számára nem ismertek, viszont a biztonságos nemzetközi gyűjtő szállítmányozás körültekintéséhez nélkülözhetetlen, mert a folyamat szabályai jól ismertek kell, hogy legyenek, ha a teher 3 5t. Ilyen raklapos fuvarozás a folyamat főként legelején és legvégén jellemző első előtti és utolsó utáni lépés, ami lehet a jövedelmezőség felmérése, vagy az utólag felmerült problémák kezelése. A szállítmányozó egyedül úgy képes megbírkózni a konkurencia jelentette kihívásokkal, ha törekszik arra, hogy az egyre nagyobb elvárásokkal jelentkező megbízók ésszerűkéréseinek megfeleljen, de arra is odafigyel, hogy gazdaságos és nyereséges maradjon és rászánja a szükséges időt arra a munkára, ami nem közvetlenül az egyes fuvarokhoz kapcsolódnak, hanem az üzleti tevékenység és a teherszállítás, valamint a közúti szállítmányozás jövőbeni feladatait és kihívásait érinti. Így lehetséges hosszan eredményesen működő logisztikai céget vezetni, mert mindig tudni kell, mit vállalok olcsón.
A gazdaságos nemzetközi szállítmányozás mezőgazdasági gépek, traktor, kombájn és termények, vagyis gabona, hagyma, cukorrépa, esetében hatékonyan akkor teljesíthető, ha már az ügyfél jelentkezése előtt felkészülnek az alkalmazottak a lehetséges kérésekre, úgy hogy kapcsolatokat alakítanak ki több országban, hogy amikor valakinek a magyar gabona fuvarozás Franciaországba kell éppen, akkor már tudják, hogy kit hívjanak, ahhoz hogy jó ajánlatot tudjanak adni az ügyfeleknek a közúti szállítmányozás elvégzésére. Jellemzően a megbízó két dolgot vár el a szállítmányozótól, egyrészt hogy tudja, hogyan lehet gazdaságosan és biztonságosan eljuttatni a szállítmányt az általa megjelölt helyre, úgy hogy közben gondoskodik a szükséges eljárásokról és okmányokról, ami a nemzetközi tréleres fuvarozás, vagy a raklapos szállítás elvégzéséhez kell. Másrészt legyen olcsó és lényegesen alacsonyabbak legyenek az árak forintban és euróban is, mint amiket a megbízó egyedül képes lenne elérni a nemzetközi tréleres szállítás teljesítésére. Ennek a célnak való megfelelés érdekében el kell végezni a pontos piackutatást és precízen fel kell mérni a megbízók elvárásait, hogy milyen mennyiségű gabona, vagy takarmány szállítását igénylik olcsón és milyen túlméretes gépek fuvarozására van szükségük. A nemzetközi fuvar ajánlatokat is megfelelően kell kezelni, és fel kell jegyezni, hogy melyik magyar fuvarozó cég milyen típusú szolgáltatás eredményes elvégzésében erősebb alvállalkozóként, van aki gabona szállítás, van aki a targonca, kombájn, traktor és a túlméretes gépszállítás folyamatában tapasztaltabb, mint amilyen egy kombájn, pótkocsi, markoló, kotrógép, dózer, traktor, vagy más teherszállítás. Érdemes hosszú távú szerződést kötni azoknak a magyar szolgáltatásoknak az elvégzésére, amiket rendszeresen igénybe vesz a cég és aminek ismertek a szabályai, például a nagycsomag szállítás. A felelős közúti és vasúti szállítmányozás feladatát végző cég folyamatosan felmeri a piaci helyzetet a magyar fuvarozó cégek képességeit és felkészültségét, valamint az általuk használt kamionok és más emelőhátfalas szállító járművek, vagy pótkocsis szerelvények jogszabályok szerint körülhatárolt megfelelőségét, továbbá állandóan felülvizsgálják az egyéb szolgáltatások árának változását és az árak és a szolgáltatások minőségének viszonyát, hogy az árufuvarozás abszolút problémamentes legyen. A kisteher fuvarozás Németországba olyan folyamat, amiben csak az vehet részt, amit már legyártottak, ezért nagy mértékben függ az ipartól és a gépektől és az sem árt, ha darus autó is van, mert így könnyebb az eke, kombájn, traktor, targonca és más gépszállítás olcsón, akár kombájn, traktor, markoló, dózer, rakodó és kotró esetében. A megbízók egyedi igényeit sokféle technikával lehet megismerni és ez egyre fontosabb része az ügymenetnek, mert így lehetek biztos abban, hogy jövedelmező feladatot vállalok alvállalkozóként, mint amilyen a nehézgép szállítás logisztika. Elemezni kell a gazdaság változásait, a szakmai újságokat, a legfontosabb pedig az ügyfelektől megszerezhető tudás és mindezek elemzésével, megismerhetők azok az irányok, amelyek felé fejlődhet a cég és ezeket a lépeseket, mindig időben kell megtenni, hogy ne kerüljön versenyhátrányba a konkurensekkel szemben, a fuvar díjak miatt is. Az olcsó gépszállítás igénye gyakran megjelenik a mezőgazdasági termékeket előállító vállalkozásoknál, mert gépek nélkül a gabona hatékony termesztése manapság már nem lehetséges, én enélkül ilyen munkát nem is vállalok. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen fontos az alvállalkozóként tevékenykedő magyar fuvarozó cégek állandó felülvizsgálata, hogy a megbízók mindig elégedettek legyenek a fuvarozás Németországból végzett munkájának hatékonyságával és a jogszabályok is be legyenek tartva, minden közreműködő személy által. Meg kell ismerni a fuvarozók weblapjait, hivatalos kiadványait, a róluk írt webes véleményeket, valamint a cégtudakozóból megismerhető adatokat. Össze kell vetni a magyar fuvarozó cégek ajánlatait a napidíj figyelembevételével, meg kell nézni, hogy milyen a szolgáltatás színvonala, milyenek az árak svájci frankban, svéd koronában, vagy angol fontban milyenek a visszajelzések, hol helyezkedik el az alvállalkozóként olcsón dolgozó fuvarozó és milyen útvonalakon van tapasztalata, erőssége-e a pontos saját 3 5t kisteherautó fuvarozás Németországba és még számos más tényezőt kell figyelembe venni, mint a fuvar díjak. Kamiononként és szolgáltatásonként eltérnek a fuvarozás külföldre történő teljesítésére kötött szerződések és azok szabályai, de van amiben mindig megegyeznek, ez pedig az, hogy a fuvarozónak alapvető elvárása, hogy közel teljes kihasználtsággal működtethesse a járművét, vagy járműveit, főképp akkor, ha az emelőhátfalas és ennek igyekszik mindinkább érvényt szerezni a szerződésben, ami olcsó napidíj formájában is jelentkezhet, amit a gépkocsivezetők nem annyira kedvelnek. A minimális mennyiségeket, a szállítmányok gyakoriságát, a teljesítés ütemezését, valamint a díjak nagyságát is szerepeltetik ezekben a dokumentumokban a taxatív jogszabályok szerint, azért hogy a targonca és a nehézgép szállítás logisztika mindig rendben menjen, akkor is ha kombájn, traktor, forgókotró és rakodó behozatala szükséges.
Ezen kívül szerepelhet még benne az is, hogy milyen fajta áruk kerülhetnek a kamionokra vagy a saját kisteherautó rakterébe 3.5 tonnáig, milyen fizetési módok elfogadottak, hány nap a fizetési határidő ezek hatással vannak arra hogy mekkora kedvezményt kap a külföldi szállítmányozó cég, ami a kombájn, traktor, borona, targonca és a darus gépszállítás esetében nem elhanyagolható tétel, de más tételek esetében sem. Ezek az egyezségek tartalmazzák a kamionok és a 3 5t kisteherautók megrendelési módját, a szükséges okmányokat és a felelősségviselés eseteinek kérdését, illetve taxatíven felsorolják azokat a paragrafusokat, amik erre vonatkoznak. Biztos háttérrel kell rendelkezni ahhoz, hogy a megrendelők által érkező kisteher megbízások könnyen és gyorsan, továbbá olcsón teljesíthetők legyenek, mert amikor valakinek túlméretes szállítmányozás kell saját traktor, kombájn, billencs, markoló és rakodó számára Írországba és Svájcba is, akkor tudni kell, hogy milyen paraméterekkel rendelkező gépekre szükséges megoldani a gépszállítás logisztikai feladatát, különben ilyen fuvart nem vállalok, pláne nem darus, vagy emelőhátfalas kivitelben. Ez az az előny amit a belföldi szállítmányozó cégek áruba bocsát, mert egyszerre sok áru kezelésével jelentős kedvezményt kapnak, amit a megbízó egyetlen árujának raklapos szállítására, aligha kaphatna, főleg akkor, ha darus autó, vagy saját kisteherautó kell, ahhoz a tehermozgatási feladathoz, amit vállalok. Az első előtti lépésen azokat a fontos munkafolyamatokat kell érteni, amelyeket mindenképp el kell végezni, hogy a vállalat hatékonyan működjön, ilyenek a HR, banki, informatikai és sok másfajta teendők, de ezek nem szakmaspecifikusak, hanem minden ágazatnál nélkülözhetetlen elemek, a cégek számára.
Nemzetközi fuvarozás árak, elemekre bontva
Az érdeklődések kezelése az az első fontos pont, amire jól fel kell készülni, mert ilyenkor apró dolgokon is múlhat, hogy az érdeklődő esetleg inkább mást választ, ezért is kell kellő tisztelettel, pontossággal, gyorsan és lelkiismeretesen kezelni már az információ nyújtást is, nem csak azt, amikor már a nemzetközi import gyűjtőszállítmányozás teljesítésére kerül a sor, annak szabályai szerint. Egyes belföldi szállítmányozó cégek nyilvánosságra hozzák részletes kisteher díjszabásokat és külön az egyes díjak értékét, de ez a rengeteg tényező változása miatt nem sok jelentőséggel bír, mert akár havonta is változhatnak a nemzetközi fuvarozás árak és a szabályai is és ez alól a túlméretes szállítás logisztika sem kivétel. Az érdeklődés jöhet faxon, levélben, de manapság a leggyakoribb a telefonos hívás és legalább ennyire fontos az e-mail. Ez lehetőséget kínál arra, hogy minden ügyfél számára magas színvonalú személyre szabott szolgáltatás váljon lehetővé alacsony árak felkínálása mellett, úgy hogy még némi haszon is van rajta, mindez azért fontos, hogy a megrendelők újból visszatérjenek, mert a mezőgazdasági gépek és a munkagépek még használtan is nagy értékűek és a megrendelők szívesebben végeztetik a gépek külföldi fuvarozását olyan céggel, amelyikkel már jó tapasztalataik vannak, amelyet bátran ajánlanának barátaiknak, ismerőseiknek és partnereiknek, akár billencs túlméretes szállításában, vagy kombájn, traktor, markoló, kotrórakodó, targonca, buldózer és más nehézgép szállítás esetén is.
Az árszámítás tartalma és struktúrája attól is függ, hogy mennyire szoros kapcsolat alakul ki a megbízó és a szállítmányozó között, azért hogy a teherszállítás logisztika teljesen megfelelő legyen. Néha manapság is megesik, hogy a megbízó konkrét szolgáltató, vagy egy bizonyos alvállalkozóként dolgozó fuvarozó szolgáltatásait szeretné megrendelni és kényelmi szempontból a szokásos szállítmányozót bízza meg azzal, hogy megkösse a szükséges kisteher fuvarozás Franciaországba végzett munkájához szükséges szerződéseket, ennek vonatkozó szabályai szerint. Napjainkban azonban szinte kizárólag az jellemző elsősorban a szolgáltatások komplex mivolta következtében, hogy saját számlás, illetve átvételi , vagy tételes kapcsolódás áll fenn a szállítmányozó és az őt megbízó cég között. Ilyenkor a szállítmányozó elsődleges tennivalója a folyamat árának előzetes kiszámítása és a megbízó rendelkezésére bocsátása olcsó gépszállítás és túlméretes szállítás esetén is, mert a díjak így is fedezik a logisztikai költségeket egy targonca, kombájn, vagy traktor eseteben is. Ennek megalkotásánál törekedni kell arra, hogy minden szükséges költséget tartalmazzon, ám nem lehet eltántorítóan magas, mert a túl magas nemzetközi fuvarozás árak könnyen arra késztetik az érdeklődőket, hogy másik alvállalkozó szállítmányozó után nézzenek, különösen egy nagyértékű targonca túlméretes szállítás alkalmával. Érthető üzleti okból a legtöbb szállítmányozó a részletes előzetes számításait nem bocsátja a megbízója rendelkezésére, hanem csak egy vázlatot ad a sejthető teljes költségről. Ebben minden költségnek benne kell lennie, így az árfolyam pótléknak is, ha eltérés van a devizanemekben, még ha tételesen nincs is feltüntetve, amennyiben kötelező külső tényezőkből adódó költségek is vannak, akkor ezt külön jelezni kell, különösen akkor, ha billencs és targonca eljuttatása szükséges, alacsony díjak ellenében alvállalkozóként!
nemzetközi fuvarozás Székesfehérvár
Ez egy nagyon népszerű célpont a külföldi fuvarok vonatkozásában, mert a jelentős ipar miatt nagy az import és az export forgalom is.
nemzetközi fuvarozás árak
Meghatározó abból a szempontból, hogy mekkora a cégek fuvarköltsége, vagyis mennyiért jut el a fontos áru ahová szeretnénk.
nemzetközi fuvarozás 3 5t
Nem minden szállítmány kamionok segítségével érketio meg a céljához, vannak amiket furgonokkal szállítanak, mert így gyorsabb.
nemzetközi fuvarozás áfa
Bizony a fuvarozás sem marad ki az áfa körből, vagyis a fuvarozó cégeknek be kell fizetni az áfát az államkasszába időben.
nemzetközi fuvarozás Budapest
A legtöbb szállítmány Budapestre érkezi, mivel ez a város Magyarország fővárosa és egyben a legnagyobb város az országban.
nemzetközi fuvarozó cégek
Olyan vállalkozások, amik a fuvarok szervezésével foglalkoznak, ilyen az Europa-Road Kft. is, méghozzá az egyik legjobb
magyar nemzetközi fuvarozó cégek
Lengyelországba, Romániában, Bulgáriában is nagyon erős a szállítmányozási szektor, de számunkra a magyar nemzetközi fuvarozó cégek a legfontosabbak, és persze ezek közül is kiemelkedik az Europa-Road Kft.
nemzetközi fuvarozó cégek listája
Nem minden cég foglalkozik nemzetközi fuvarozással, mert sokan csak belföldi szállításokat végeznek, ezért is fontos a nemzetközi fuvarozó cégek listája.
nemzetközi fuvarozás Debrecen
Cégünk székhelye Debrecen, ezért is különösen fontosak számunkra az ide rendelt szállítmányok.
nemzetközi fuvarozás km díj
Nem árt pontosan tudni, hogy milyen költségei vannak annak, ha el akarok juttatni egy dolgot egy másik európai országba.
nemzetközi fuvarozás engedélyek
A külföldi fuvarok nem végezhetők bárki számára, mert a törvények szerint bizonyos engedélyeket ki kell váltanihozzájuk.
nemzetközi fuvarozás furgonnal
Mint már írtam nem csak kamiomok, hanem furgonok is visznek árut külföldre, sőt ebből van a több.
nemzetközi fuvarozás Győr
Jól tudjuk, hogy itt van az Audi és a beszállítóinak egy része, ezért nem meglepő, hogy ebben a városban is fontosak a fuvarok.
nemzetközi fuvarozás Gyöngyös
Heves megyében is sok vállalkozás szeretné, ha olcsón érkezne meg hozzájuk minden, ezért választanak minket.
nemzetközi fuvarozás Jászberény
A Jászság fővárosában van a híres Electrolux gyára, amely háztartasi gépeket gyárt és ezeket jó áron kell elvinni.
nemzetközi fuvarozás könyvelése
A munka elvégzése után mindig el kell végeztetni a könyvelést is, hogy rendben legyen a papírmunka is.
nemzetközi fuvarozás kisteherautóval
Vannak kisebb sürgős fuvarok, amiknek minél hamarabb oda kell érniük, ilyenkor a költséghatékonyság miatt, kisteherautóval kell teljesíteni a megbízást.
nemzetközi konténer fuvarozás
Ömlesztett, vagy kényes áruknál, esetleg a könnyebb átrakodás végett a szállításhoz gyakran konténert használnak közúton is.
nemzetközi fuvarozás Miskolc
Borsod megyében is sok teljesítendő fuvar van minden hónapban és mivel Miskolc a legnagyobb város, ezért a térségben a logisztikai szolgáltatások is itt koncentrálódnak.
nemzetközi fuvarozás Magyarország
Sok országban ven erős logisztikai szektor, de ár érték arányban biztosan a magyar cégek a legjobbak.
nemzetközi fuvarozás napidíj
A sofőröknek munkájukért napidíjat fizetnek, ami igencsak magas, de a jó munkát kivétel nélkül mindig meg kell fizetni.
nemzetközi fuvarozás Nyíregyháza
Szabolcsba is sok áru kell, amihez bártan választlahtó az Europa-Road Kft. amely egyedülálló tapasztalattal rendelkezik a nyíregyházi szállítások területén.
nemzetközi fuvarozás okmányai
Az okmányok megléte mindig nagyon fontos, mert a könyörtelen időkárással kell kezelni kinden helyzetet.
nemzetközi fuvarozás Olaszország
Olaszorszagból rengeteg import áru érkezik, a gazdaság minden területéről, az élelmiszereken át a gépeket is beleértve, egészen a ruhákig.
nemzetközi fuvarozás olcsón
Még nem hallottam olyan megbízóról, aki sokat akart volna fizetni a szállításért, ezér jó ha az Europa-Road Kft.-t választja, mert nálunk ez olcsó.
nemzetközi fuvarozás Pécs
Magyarország déli részén taláható Pécs, ahová sok árut viszünk általában, de néha ez is hullámzó lehet.
nemzetközi fuvarozás Románia
Keleti szomszédunk is jelentős forgalmat bonyolít Nyugat-Európával, ezért mindent jól elő kell készíteni az esemény előtt.
nemzetközi fuvarozás Szeged
Szerbia felé a teljes forgalom áthalad Szegeden, ahol jelentős gazdasági termelés folyik, ami magyar viszonylatban mindenképp jelentős.
nemzetközi fuvarozás Szlovákia
Északi szomszédunkkal szorosak a gazdasági kapcsolatok, ami azzal jár, hogy sok a fuvar a két ország között, ami a szállítmányozó cégeknek is jó.
nemzetközi fuvarozás Szombathely
Ausztria felé zajlik a legnagyobb mennyiségű therszállítás, aminek egy része áthalad Szombathelyen is, ami néhány fontos gyár helye is.
nemzetközi fuvarozás Tatabánya
Hazánkban a bányászat már szinte teljesen megszűnt, viszont az iparnak szüksége van nyersanyagokra, amik azonban külföldről érkeznek.
nemzetközi fuvarozás Veszprém
A Balaton közelében fekvő Veszprém sok cég otthona és mindegyik igényli a sok különféle árut nagy mennyiségben, de nem csak import van, hanem rengeteg export is innen.
nemzetközi vasúti fuvarozás
Nem csak közúton, hanem vasúton is szállítanak árut, de ezek nagyon különböznek egymástól, mert mindkét típusnak mások az előnyei, de egy kis részben azért fedik egymást.
nemzetközi fuvarozás Zalaegerszeg
Minden magyar városba érketik áru külföldről, nincs ezzel másképp Zalaegerszeg sem, mert itt is kellenek acélcsövek, gépek és más berendezések.
Gyors nemzetközi fuvarozás Budapest telephelyeiről, azonnali megbízással Németországba
A sorban a következő lépés az új megbízások fogadása, ami van, amikor írásban, van amikor telefonon történik, a belföldi szállítmányozó cégek azonban szeretik felhívni a figyelmet arra, hogy írásban mindenképp előnyös elküldeni a megrendelést írásban annak érdekében, hogy a későbbiekben ne legyen nézeteltérés abból fakadóan, hogy mi az ami elhangzott és mi az ami nem.
Így vitás esetekben mindkét fél felelőssége egyszerűen ellenőrizhető. Általában a megbízások leadásához is saját formanyomtatványt használatát teszik általánossá a belföldi szállítmányozó cégek és ez kifejezetten igaz targonca túlméretes nemzetközi szállítás esetében. Ez hasonló előnyökkel jár, mint a szabványosított formában bekért információ, az egyezmények szerint. A FIATA egyezmények által is ki van alakítva egy formanyomtatvány a megbízások formájának egységesítésére és ennek köszönhetően gyors és pontos lesz a megrendelés, mert a túlméretes billencs felrakodásának szabályai ismertek. A szállítmányozási szolgáltatások rendkívül szerteágazóak és mindegyik rendelkezik olyan egyedi jelleggel, ami szükségessé teszi a megfelelő információ gyors rendelkezésre állását, ezen okból kifolyólag előnyös minden gyors nemzetközi szállítmányozó megbízás alkalmával a cég saját formanyomtatványát használni, hogy gyorsabb legyen a logisztika és főleg a túlméretes nemzetközi szállítás. A belföldi szállítmányozó cégek esetenként nagy példányszámban, a gyakori megrendelőinek átküldi, hogy így gyors ás könnyen kezelhető legyen a megbízás. Ennek ellenére a belföldi szállítmányozó cégek teljesen különböző alakiságú megbízásokkal foglalkoznak, de tetemes mennyiségű kiegészítő adatot kell lekérniük, akkor ez a munkafolyamat következő lépcsőjének a csúszásához vezet, még darus autó, vagy saját kisteherautó, esetleg 7 5 tonnás teherautó használata esetén is. Nem lehet eleget emlegetni, hogy a megrendelő pontos, udvarias és gyors tájékoztatása kiemelkedő jelentőségű a szolgáltató megítélésének szempontjából mindenkor. Többnyire import esetén történhet meg, hogy a nemzetközi szállítmányozó telephelyére olyan ömlesztett áru jön kisteherautó, vagy a 7 5 tonnás teherautó rakterében, amelynek a kezeléséhez nem érkezett számára egyetlen megrendelés sem. Amennyiben ez az ömlesztett árut kísérő okmányokból sem világlik ki, már mint az, hogy ki az áru tulajdonosa, akkor jelentős nehézséget okozhat a tényleges címzett kilétének kiderítése, ami a keletkezett költségek kiszámlázásánál nehézséget jelent. Ennek okáért, ha import szállítmányt várunk darus 7 5 tonnás teherautón, vagy kisteherautón 3.5 tonnáig, esetleg közúti vagy gyűjtős légi szállítmányozás részeként és az üzletkötő olyan paritással adta a megbízást, hogy a magyar szállítmányozó telephelyének eléréséig vagy esetleg a reptérig őt egyáltalán nem terheli költség, akkor is előnyös a szállítmányozónak megbízást adni a megrendelt áru pontos fogadására, a hatóság által végzett műveletek elvégeztetésére és az olcsó 7 5 tonnás teherautó fuvar további részének megoldására.
Az érkező megrendelést főként két szempont figyelembevételével szükséges ellenőrizni: Vannak-e az adatoknál ellentmondások, például, ha a Franciaországba feladott rakományt Záhonynál akarja a megrendelő kiléptetni, akkor nyilvánvalóan, valamelyik elem nem stimmel. A másik fő szempont az, hogy teljesíthető-e, mert mondjuk a teljesítési idő és a megrendelés ideje egybe esik vagy esetleg korábbi. Abban az esetben, ha a nemzetközi szállítmányozó elnézi ezeket a hibákat és kötelezettséget vállál a nemzetközi gyűjtő szállítmányozás pontos teljesítésére, akkor az így előálló anyagi veszteségeket egyáltalán nem, esetleg csak részlegesen lesz képes a megbízóra hárítani. Ezért a gondos és körültekintő szállítmányozó már ebben a szakaszban felméri, hogy kepes-e jobb megoldással előállni az adott megbízásra, mint amit a megbízó meghatározott, és ilyenkor tájékoztatja a megrendelőt a fennálló kedvezőbb lehetőségről. Viszont abban nem lehet vita, hogy mindig a megbízó elvárása a döntő, mert a szállítmány, esetleg a kereskedelmi ügylet feltételei következtében hangsúlyosabb a szállítmány gyors megérkezése, vagy a biztonság, mint az alacsony árak és az olcsó kivitelezés. Az ellenőrzés befejeztével kétféle következtetésre juthatunk, miszerint a megbízás tényleg teljesíthető, vagy egyáltalán nem. Amennyiben a nemzetközi szállítmányozó meglátása szerint a megbízás olyan ok, vagy esemény következtében nem teljesíthető, amin képtelen változtatni, akkor ilyen esetekben kénytelen lemondani a megrendelésről és erről a tényről a megbízót azonnal tájékoztatnia kell. Ilyen eset lehet az, hogy a megrendelő vámkezességet kér, de a szállítmányozó nem rendelkezik ilyen engedéllyel a NAV-nál.
Az olcsó nemzetközi fuvarozás Kecskemét városából adott megbízás javíttatása a megbízóval
Lehetséges olyan eset, amikor a megbízás olyan okból kifolyólag nem teljesíthető, aminél van lehetőség a változtatásra, akkor a nemzetközi szállítmányozó haladéktalanul kapcsolatba lép a megbízóval és megkéri az adatok módosítására, javítására vagy kiegészítésére. A körültekintő és sikeres szállítmányozó nem hagyhat egyetlen megbízást sem veszni, legalább is erőfeszítés nélkül semmiképp, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a kielégítő teljesítésre módot találjon. A módosítás tartalmát mindig írásos formában kell kérni, hogy egyértelmű legyen és későbbi vitás esetekben hivatkozható legyen a javítás.
Az import nemzetközi fuvarozás szabályai és megbízásának olcsó könyvelése
Amikor a megbízás valóban teljesíthető, gyors ömlesztett fuvarozás formájában, akkor a nemzetközi szállítmányozó gondoskodik gyors nyilvántartásba vételről és regisztrációs számot generál, a megfelelő egyezmények rendelkezése szerint. Ez igencsak lényeges, mert így képes majd azonosítani, és szükség esetén kiegészíteni később új adatokkal. Megbízókkal és a szállítmányozó szolgáltatóival fennálló mindennapos kapcsolattartásban van komoly jelentősége, ezen kívül a szállítmányozó által vezetett nyilvántartások, statisztikák és elszámolások végett is.
A külföldi szállítmányozó a megbízó részére küldi el az azonosító számot így tudhatja, hogy a szállítmányozó biztosan elfogadta a megrendelést, és a továbbiakban a kapcsolat fenntartása a cégek között ennek segítségével történik. A nemzetközi szállítmányozás árak visszaigazolása nemcsak az azonosító szám elküldésével lehetséges. Sokszor a nemzetközi szállítmányozó a megbízási visszaigazolást azért használja, hogy egyúttal a szállítmányozással összefüggő további fontos információkat nyújtson a megrendelőjének. Abban az esetben, ha a megbízás visszaigazolása a korábbi dokumentumokból nem derülne ki egyértelműen, akkor mindenképp szükséges, hogy a külföldi szállítmányozó tudassa a megbízóval az export nemzetközi gyűjtő szállítmányozás szabályzatát.
A hatékony közúti nemzetközi fuvarozás Székesfehérvár megrendelői szerint felkészült fuvarozókat kíván
Az első előtti lépés fontos feladata a belföldi megrendelés logisztikai előkészítése, ahol a nemzetközi szállítmányozónak és a külföldi szállítmányozónak nagy szerepe van abban, hogy a közúti fuvarok gazdaságosan legyenek megszervezve és az ügyfelek számára alacsony árak legyenek felkínálva. A megbízható szállítmányozó tisztában van hatékony nemzetközi fuvar minden tényezőjével ilyenek a piac és az árak alakulása, a fuvareszközök, kamionok, trélerek műszaki paraméterei, mondjuk hogy 6 vagy 8 tengelyes a tréler, a fuvarozók, kamionsofőrők és furgonos gépjárművezetők képességei és felkészültsége és napidíj igénye, a nemzetközi fuvarozás 3 5t járművel használható útvonalak, az útdíjak és egyéb díjszabások, valamint a hatósági rendelkezések is. A további feladata, hogy a 7 5 tonnás teherautó fuvar sajátosságainak leginkább megfelelő fuvarozóktól kérjen ajánlatot és a kifogástalan fuvar érdekében a teherfuvarozáshoz szükséges más szolgáltatásokat is a megfelelő áron és színvonalon kösse le a megrendelő érdekében. Ez a folyamat természetesen a fuvareszköztől vagy a megbízás típusától függően változik és a folyamat szabályai és az egyezmények szerint is. A közúti fuvarozás külföldre végzett munkájának a szabályzata is figyelembe kell, hogy legyen véve a 75 tonnás szállítójárművekkel végzett hatékony fuvarozás Németországba b kategoriás jogosítvánnyal nem, csak speciális C kategóriás jogosítvánnyal történő teljesítésére kötött megbízás esetén, a számításba vehető fuvarozóktól ajánlatot kér a napidíj elvárások figyelembevételével, hogy minél alacsonyabb fuvar árak és díjak legyenek felkínálva megbízónak, úgy hogy a vonatkozó közúti fuvarozás szabályzata is be legyen tartva darus kisteherautó és targonca esetén is, akár csak egy billencs esetében.
Nemzetközi árufuvarozás árak, vasúti és nemzetközi tréleres szállítás megrendelésekor
A vasúti fuvarozás Németországba 3 5 tonnáig olyan sajátosságokkal rendelkezik, amik miatt az útvonal megválasztása révén egyúttal szolgáltatót is választ, mert Spanyolország, Olaszország, Svájc, Franciaország és Németország kivételével nem igazán jellemző, hogy ugyanannak az országnak a vasúti pályáin több különböző teherfuvarozás feladatát végző vasúttársaság kínálná az emelőhátfalas fuvarozás lehetőségét. Az EU azonban szeretné ezt ösztönözni a verseny kialakítása és így a vasúti teherfuvarozás árak csökkentése érdekében, ezért lehetőséget kell adni új szereplők belépésére is, hogy a vasúti fuvarozás Németországba előnyös legyen, vagyis a környezetbarát túlméretes szállítás és a nagy volumennél lehetséges gazdaságos működtetés megvalósuljon, nagyobb teher esetében is. Többnyire a megbízó dönti el melyik a szállítandó teher, például egy targonca számára legmegfelelőbb útvonal saját kisteherautóval, vagy 7 5 tonnás teherautóval, míg a szállítmányozó természetesen javasolhat más utat, amin gazdaságosan, gyorsan vagy biztonságosan szállítható az ömlesztett áru 3.5 tonnáig az Európai Unió országaiba, Németországba, Franciaországba, Hollandiába, Spanyolországba, Olaszországba vasúton is.
Gyors nemzetközi szállítmányozás és az olcsó légi fuvarozás díjszabás viszonya
Valóban gyors nemzetközi szállítmányozás igénye esetén, mindenképp igénybe kell venni az új légi fuvarozás díjszabás nyújtotta lehetőségeket, ilyenkor több légi szállítmányozó díjait kell összehasonlítani gyorsan és megismerni ezek különbségeit, mivel pontosan ez a lényege légi úton történő hűtött áruszállításnak, hogy rövid határidővel érkezzen meg a szállítmány a címzettjéhez, úgy hogy ne legyenek magasak a fuvardíjak.
Gazdaságos nemzetközi teherfuvarozás árak folyókon és óceánokon, vagyis folyami túlméretes fuvarozás és nemzetközi tengeri szállítmányozás
Természetesen a folyami nemzetközi teherfuvarozás árak is ugyanezt az eljárást kívánja meg, tehát meg kell tenni a fuvarozók által kínált árak és elvárt napidíj összehasonlítását és elemezni, mik az egyes elemek különbségei és megvalósítható a terv szerint az áru eljuttatása a célzott telephelyre és hogyan kell kitölteni a CMR-t. Tengerjáró hajóknál ugyancsak előnyös többféle ajánlat összevetése, bár az is jó, ha egy szállítmányozó fix bérelt hellyel rendelkezik egy hajón, mert így hosszútávra a hajózási társaság kedvezőbb ajánlatot tud adni, de mindegyik esetben szükséges a hajóraklevél. Az a gazdaságos nemzetközi fuvarozás áfa könyvelése, ami tengeri vonalhajózás után történik, annak díjait és szolgáltatásait kell átnézni, a menetrendek áttekintésével ki kell választani mely társaságok jöhetnek szóba és ezután meg kell tudni, hogy van-e még hely a hajón és azt is hogy milyen feltételekkel és milyen áron. Nincs nagy különbség akkor sem, ha emelőhátfalas, vagy nemzetközi konténer szállítás árak elfogadására vonatkozik a megbízás, illetve saját darus kisteherautóval végzettre, mert szinte teljesen a hajóstársaságok ellenőrzik és teljesítik a konténerforgalom egészét, és ezért az ő kedvező ajánlataikat kell lekérni a jó árak eléréséhez. Az anyagmozgatás speciális változata ezen a területen egyedi megoldás, a konténerek gördítéses rakodása. Abban az esetben, amikor olyan szállítmányozó részére érkezik megbízás, aki a nemzetközi tengeri szállítmányozás feladatát gyűjtős formában végzi, akkor nincs szükség az ajánlatok összehasonlítására, mivel a gyűjtőforgalom indulási és érkezési pontjai fixek, tehát egy rendeltetési helyre mindig csak egy gyűjtőponton át lehet küldeni a rakományt tartalmazó konténert nyerges vontató segítségével, ilyenkor nem számít mik a különböző módozatok különbségei.
A biztonságos nemzetközi közúti fuvarozás szabályai garantálása érdekében elengedhetetlen a megfelelő fuvareszköz kiválasztása
Az összegyűjtöttekből ki kell választani a legmegfelelőbbet, annak érdekében, hogy a biztonságos túlméretes nemzetközi fuvarozás könyvelése gond nélkül garantálható legyen a megbízó cégek számára, a közreműködő beszállító partnerek munkájának figyelembevételével. Az összehasonlításnál a következő szempontokat érdemes figyelembe venni. A szállítmányozó főként azoknak a saját kisteherautóval fuvarozóknak az ajánlatait kéri be először, akiknél hosszú távú szerződéssel rendelkezik, mert náluk rendelkezik valamennyi kedvezménnyel. Nyilvánvalóan a megbízó elvárja, hogy a nemzetközi szállítmányozás árak kedvezők legyenek és ahol lehet csökkentse a költségeket. Ezért olyankor, amikor olyan fuvarozótól kell megrendelnie a fuvart, akivel nincs jutányos állandó szerződése, akkor piaci ismereteire hagyatkozva törekszik az olcsóbb ajánlat kiválasztására, mindezt úgy, hogy a 3 5t kisteherautó, vagy emelőhátfalas fuvarozás Németországból kivaló minőségű és biztonságos is legyen, a többi móddal szembeni különbségei ellenére. Az ömlesztett áruk egyedi tulajdonságaiból következően megesik, hogy a legalacsonyabb árnál lényegesebb szempontok szerepelnek prioritásként, ezért az értékes silós áruknál olyan fuvarozót kell keresni, aki gondosan és precízen végzi a biztonságos túlméretes nemzetközi fuvarozás Kecskemét területére megrendelt munkáját, saját kisteherautóval végzett feladatát és lehetőleg rendelkezik megfelelő biztosítással, hogy a szállítmány értéke teljesen biztosított legyen és a fuvar könyvelése is rendben legyen. Sürgős esetben a gyors nemzetközi szállítmányozás eléréséhez a leggyorsabb fuvarozót kell választani, aki képes Franciaországba, vagy Németországba expressz áruszállítást végezni, akár alacsony nemzetközi konténer szállítás árak esetén is, persze ebben az esetben az árak is magasabbak, mint általános esetben, b kategoriás jogosítvánnyal, de ilyekor is az ügyfelek elégedettsége a meghatározó. Romlandó fagyasztott áru fuvarozás Németországba történő kivitelezéséhez szabályozható hőmérsékletű szállítójárműveket, működtető fuvarozókat kell megbízni, akik temperált, hűtött árukat fuvaroznak és tapasztaltak az élelmiszerek raklapos mozgatásában, ugyanis ehhez komoly tapasztalattal kell rendelkezni és jól kell ismerni, mik a silós áruk és az ipari áruk különbségei. Ugyanis amikor szalámit, kolbászt, sonkát, vagy kacsamájat kell szállítani Németországba, Angliába, vagy Hollandiába, esetleg Franciaországba, akkor pontosan tisztában kell lenni a külső hőmérséklettel, ami az útvonal egyes részein tapasztalható, illetve a különböző árutípusok számára különböző hőmérséklet az optimális, a szabályzatnak megfelelően. Bizalmas szállítmányokhoz csak teljes mértékben megbízható, precíz és abszolút körültekintéssel eljáró fuvarozó szolgáltatását szabad igénybe venni, b kategóriás jogosítvánnyal.
Itt is jól látható az, hogy a hatékony szállítmányozó:
- egyrészt a nagyobb volumen miatt kapott kedvezményeit tudja pénzzé tenni a raklapos nemzetközi fuvarozás Budapest és Baja megrendelőinek segítségével.
- másrészt nagy szakmai tudással és szakértelemmel képes megszervezni az import és az export nemzetközi fuvarozás Debrecen telephelyire irányuló teljes folyamatát, ismerve ezek különbségeit és szükséges okmányait.
A megfelelő fuvareszköz megrendelése a túlméretes nemzetközi fuvarozás engedélyek beszerzésével a megbízás teljesítéséhez
A megfelelő fuvareszköz kiválasztása után meg is kell rendelni azt, lehetőleg kedvező áron. Ez a lépés is sokrétű a szállítójármű és a megbízás sajátosságainak függvényében. A közúti fuvarozás Németországba igényelt megrendelését, a flexibilis ügymenet kívánalmaként, esetenként elég e-mailben leadni a fuvar megrendelését. A nemzetközi vasúti fuvarozás Németországból szükséges elvégzéséhez, a vasút által kibocsátott formanyomtatványon kell a megrendelést beküldeni, a silós áruhoz szükséges vasúti kocsi típusától függően, 2-5 nappal a túlméretes áru rakodását megelőzően és 10-12 nappal billencs fuvarozás külföldre adott megbízása esetében. A kedvező légi fuvarozás díjszabás eléréséhez a megjelölt járaton a nemzetközi helyfoglalási rendszer igénybevételével célszerű a szállítmány számára helyet foglalni, hogy gyorsan menjen a teherfuvarozás a légi szállítmányozás részeként. A konténer és a túlméretes nemzetközi fuvarozás feltételei teljesülhetnek nem csak közúton, hanem vasúti fuvarozás és légi szállítmányozás formájában is lehetséges, ilyenkor legtöbbször az egész gépet, vagy egy teljes kocsit kell a megbízó számára bérbe venni és ebben az esetben gépbérleti szerződést kell kötni, ez a helyzet az emelőhátfalas jármű, vagy kisteherautó bérlése esetén is, amit nem lehet vezetni b kategóriás jogosítvánnyal. Ez csak komoly szakértelemmel és mindennapos piacismerettel lehetséges és erre csak pár szállítmányozó vállalkozik, mert nagyok a szállítmányok különbségei és a túlméretes szállítás jóval bonyolultabb, mint a légipostai továbbítás. A folyami árufuvarozás árak segítségével is lehetséges a túlméretes nemzetközi szállítmányozás, persze figyelembe kell venni itt is a hidakat és csak olyan szállítható, amely átfér az útba eső összes híd alatt, ilyenkor komplex diszpozíciót kell adni a megbízásteljesítésére kijelölt hajóstársaságnak, továbbá a konténer rakodás helyéül szolgáló kikötőknek és nyilván az átrakó speditőrnek is, aki ellenőrzi a hajó hordképességét. Ezt a túlméretes nemzetközi szállítás munkát a közúti szabályzat szerint is csak erre specializálódott szállítmányozó cégek vállalják, de nem b kategóriás jogosítvánnyal. A nemzetközi tengeri szállítmányozás megoldására is hasonlóan a többihez bérleti szerződést kell kötni a nemzetközi konténer szállítás árak érvényesítéséhez a külföldi hajót tulajdonló társasággal vagy egy brókerrel. Speciális szakértelmet és állandóan naprakész információk birtoklását igénylő tevékenység a tengeri szállítmányozás, ezért csak azok a tengeri szállítmányozó cégek vállalják el, akik erre szakosodtak, mert túl nagyok az egyes konténer típusok különbségei és a logisztika is nehezebb, de ebben lehet segítségünkre egy hordozható adatbeviteli terminál.
Kontinensek közötti tengeri szállítmányozás és vonalhajózáskor mondjuk Kínából Angliába, Görögországba, Németországba, vagy Spanyolországba a menetrend áttekintése után kiválasztott hajón le kell foglalnia szükséges hajóteret a konténer számára, ami megtehető telexen, faxon, vagy e-mailen, de a hajótér foglalását igazoló jegyet, így ki kell állítani és továbbítani a külföldi hajóstársaságnak. A nemzetközi konténeres árufuvarozás folyamatához kapcsolódó szállítmányozási feladatokat később írjuk le, ez most kifejezetten a nemzetközi tengeri szállítmányozás része volt.
Gyűjtő nemzetközi szállítmányozás árak és a megrendelés részletei
Nem szükséges külön nagy teherbíró kapacitású kamion megrendelése gyűjtő nemzetközi szállítmányozás esetén, mert a szállítmányt a gyűjtő menetrend szerinti járattal szállítják külföldre, így Olaszországba, Németországba és Angliába is. A gyűjtő szállítmányozás könyvelés folyamata nagyrészt különbözik az itt taglaltaktól, mert más esetekben az ömlesztett áru szállítmányozó, vagy a raktározási cégek raktárába kerül, és később pedig átkerül a külföldi kamionra, kisteherautóra, 7 5 tonnás teherautóra, vagy egy emelőhátfalas járműre, esetleg vasúti szállítmányozás keretében folytatja útját.
A megbízó tájékoztatása azokról a teendőkről, amik akkor szükségesek, amikor a nemzetközi fuvarozás furgonnal Németországba irányul
Amikor a nemzetközi szállítmányozó megrendeli a kamiont vagy trélert, de az vagy a szállítmányt indító megrendelő telephelyére megy közúti fuvarozás külföldről, vasúti fuvarozás Németországból, vasúti szállítmányozás részeként, ha az indítónál van iparvágány, vagy olyan eset is van amikor az indulási helyéig a megbízónak kell elvinnie a hűtött árut 3 5 tonnáig, olyankor, amikor vasúti indításnál nincs a telephelyen iparvágány, vagy amikor a kedvezőbb vízi és légi fuvarozás díjszabás miatt távolabb van a telephely a dokktól, vagy a reptértől. Ezekben az esetekben a szállítmányozó tudatja a külföldi megbízóval azt, hogy milyen időpontban és helyen esedékes a szállítójárműbe az ömlesztett fagyasztott áru berakodása és azt hogy ennek mik a szabályai közúti rakományok esetében és mik az elvárt okmányai, vasúti szállítmányozás alkalmával.
Fuvarokmány kiállítása közúti nemzetközi fuvarozás Győr cégeitől érkező megbízások elvégzése előtt és után, Franciaországból rendelt fuvarok esetében
Egyes esetekben a szállítmány küldőjének a feladata a fuvarlevél kiállítása, ilyen például a közúti nemzetközi fuvarozás Jászberény térségéből. Ilyenkor a szállítmányozó a feladó instrukciói szerint elvégzi az okmány, vagyis a CMR kiállítását, a túlméretes fuvarozás megkezdéséről, azonban annak valóságtartalmáért nem terheli felelősség, a közúti szállítmányozás szabályai szerint. Vasúti fuvarozás külföldre igényelt megrendelésénél és vasúti szállítmányozás tekintetében hasonló a helyzet, mert a konténer szállítmány indítója helyett meghatározott díj fejében akár a vasút, akár a szállítmányozó kiállíthatja a fuvarlevelet, de az adatokért ilyenkor is a felelősséget a feladónak kell vállalnia minden esetben. Nincs ez másként a folyami és a légi fuvarozás díjszabás részleteit tartalmazó okmánynál sem, mert többnyire a szállítmányozó állítja ki ezt is, 3 5 tonnáig, ha nem tengeri szállítmányozás a cél. A tengeri fuvarozás Hollandiába kiállított okmányát, főként a hajórakjegyet a hajóstársaság állítja ki szinte kivétel nélkül, ez vonatkozik vonal és bérelt hajózásra is, mert kicsi a kettő között a különbség, ezért mindkettő okmányai ugyanazok tengeri szállítmányozás kivitelezésekor. A konténeres árufuvarozás Olaszországból egy kicsit komplexebb, mert ilyenkor a fuvarokmány kiállítását meghatározó szabályzat szerinti rendelkezések aszerint különböznek, hogy milyen szállítójármű végzi a konténer fuvarját, tengeri szállítmányozás, vagy vasúti szállítmányozás keretében. Akkor, amikor a konténer nem tartalmaz rakományt egyáltalán, akkor a szükséges okmányt a szállítmányozó állítja ki a törvényi rendelkezések miatt.
A gondos nemzetközi szállítmányozó tájékoztatja a partner szállítmányozót a hűtött áru útnak indításáról
Akkor, amikor az ömlesztett fuvarozás Németországból kell, akkor több fuvarozó b kategóriás jogosítvánnyal és más szolgáltató, kirendeltség, ügynökség és képviselet munkája is kell, abban az esetben az ömlesztett áru indításakor az ő tájékoztatásuk is nélkülözhetetlen, mivel nekik is tudniuk kell a nemzetközi fuvarozás kisteherautóval és a vasúti szállítmányozás vonattal történő hatékony elvégzéséhez a számukra releváns adatokról és a konténer méreteiről. Amikor a közúti nemzetközi fuvarozás kamion rakománya, vagy a vasúton szállított ömlesztett áru valamiért nem közvetlenül a címzetthez, hanem a belföldi szállítmányozó céghez érkezik, olyankor a légi fuvarozás díjszabás figyelembevételével kiválasztott légi szállítmányozás, vagy vízi fuvarok és nemzetköz tengeri szállítmányozás, valamint konténer szállítmányozás komplex folyamatának a megszervezését a szállítmányozóra hagyják, hiába van ezek között nagy különbség. Ebben az esetben a kikötői vagy a reptéri logisztikust, ügynököt, fuvarszervezőt tájékoztatni kell a szállítmány közúti indulásáról és további adatairól, gyűjtő szállítmányoknál is, mert ez az információ elengedhetetlen a sikeres tengeri szállítmányozás és a gyors légi szállítmányozás elvégzéséhez.
A fagyasztott áru nyomon követése a pontos nemzetközi fuvarozás könyvelése érdekében
A szükséges információ megszerzése nélkül, amit a hűtős áruról mindenképp tudni kell, nehéz a pontos nemzetközi fuvarozás km díj teljesítése. A szállítmányozónak szükséges kapcsolatok létesítése és ápolása, a 3.5 tonnás teherautó fuvarozókkal és szállítmányozókkal történő hatékony együttműködés és az is komoly anyagi tehertétel, hogy az úton lévő hűtős szállítmányokat érintő fejlemények mindig időben eljussanak az érintettekhez. Ez kulcskérdés, mert a megfelelő információ hiányában a megbízó akár jelentős anyagi veszteséget szenvedhet a hűtős áru túlmelegedése miatt és ez a szállítmányozóval fenntartott jó kapcsolat megszűnéséhez vezethet. Nem teljesen ide tartozik, de fontos megemlíteni, hogy előnyös az emelőhátfalas fuvarozás külföldre adott megbízása előtt, pontosan rögzíteni a silós fuvarozó kapcsolattartási adatait, vagy kikötni, hogy meghatározott földrajzi helyek, határok, kikötők, városok elérésekor lépjen kapcsolatba a szállítmányozóval, mert tudni kell, hogy kinek csinálom, ha külföldi fuvarozás Németországba történő kivitelezését vállalom.
A biztonságos nemzetközi szállítmányozás logisztika érdekében szükséges a hűtött áruval kapcsolatos tennivalók elvégeztetése
A szállítmány útközben könnyen kerülhet olyan helyzetbe, amikor gyorsan kell reagálni, mert a Spanyolországba küldött fagyasztott áru olvadni kezd, a határon sztrájk következményeként nem tud tovább haladni a szállítmány Angliába, vagy politikai esetleg időjárási tényezők következtében módosított útvonalon kell a hűtős rakományt eljuttatni Belgiumba 3.5 tonnás teherautón, netán sérült állapotban érkezik meg a Olaszországba a kijelölt kikötőbe, és a kapitány megtagadja az ömlesztett áru berakodását, a tengeri szállítmányozás megkezdéséhez. A silós járművel dolgozó fuvarozó ilyenkor arra van kötelezve, hogy jelezze ezt afelé, akivel közvetlen kapcsolatban áll, vagyis a feladó, vagy a szállítmányozó felé és várjon a határozott utasításukra, mert enélkül nem adottak a feltételek a további cselekvésre. Ilyen esetekben a fuvarozó, valamint a szállítmányozó egyaránt megpróbál a megbízóval kapcsolatba lépni és mindenben a rendelkezései szerint cselekedni. Csak abban az esetben hozhatnak döntést önállóan, ha nem lehetséges elérni a megrendelőt, de a további károk megelőzése érdekében gyorsan kell cselekedni, mert mondjuk kiegészítő légi szállítmányozás szükséges. A közúti fuvarozás külföldre vonatkozó szabályzata, azonban így is minden körülmény között betartandó, így a szükséges okmányai is beszerzendők. A szállítmányozó az ilyenkor kötelező lépések megtételére utasítást ad a fuvarozónak írásban a közúti árutovábbítás szabályai szerint, esetleg egy másik szállítmányozónak, vagy fuvarozónak, aki a hűtős szállítmány pillanatnyi helyéhez közelebb van.
A megbízó tájékoztatása a biztosított nemzetközi szállítmányozás keretében végzett részrakományos fuvarozás folyamatáról
A megbízó részéről elismerést érdemlő igény, hogy az úton lévő rakományáról a neki tetsző időpontban, persze csak munkaidőn belül információkat kapjon a szállítmányozótól, vagy attól, akit ő a kapcsolattartásra kijelölt, még akkor is ha biztosított 3.5 tonnás nemzetközi gyűjtő szállítmányozás logisztika lévén a megbízónak kára nem keletkezhet, erről gondoskodik az INCOTERMS, de arról értelemszerűen mindenki tudni szeretne, hogy a szállítmány tartja-e az ütemtervet és pontosan érkezik-e a rendeltetési helyére. A közúti fuvarozás külföldre sok érdeklődést generál, ilyenkor többnyire arról szeretne pontos információt szerezni a megbízó, hogy éppen hol van az szállítmány, áthaladt-e már, Magyarország határán, vagy megérkezett-e Németországba, ez különösen nemzetközi túlméretes szállítás kivitelezéskor fontos. Kiváltképp import fuvaroknál a vámkezelésnél nélkülözhetetlen előkészületek miatt lényeges lenne tudnia pontosan a silós szállítmány helyéről. Vasúti szállítmányozás és kcr és ADR fuvarozás Németországból végzett feladat esetében jellemzően a határ átlépésének megtörténtéről tudakozódnak a megrendelők, mondjuk egy Ukrajnából, vagy Oroszországból érkező szállítmánynál, mert tudni kell, hogy mindenki betartotta-e a körülményekre vonatkozó előírásokat. Utólagos rendelkezés segítségével, akár a szállítmány visszafordítását, vagy megállítását is kérhetik a közúti hűtött árutovábbítás szabályai értelmében . Amikor Németországba rendelhető a meg külföldi fuvarozás 3 5 tonnáig, akkor az szokta őket érdekelni, hogy mikor érkezett a hűtős, vagy fagyasztott áru a német kikötőbe a tengeri szállítmányozás elvégzéséhez, gond nélkül ment a rakodás, illetve milyen időpontban indul a silós hajó az ADR vagy kcr szállítmánnyal a fedélzetén. Sok esetben a légi fuvarozás díjszabás Angliából, vagy a légi szállítmányozás feltételeinek megismerése az érdeklődés tárgya, (amit az Európai Légifuvarozási Szövetség előír), ilyenkor a hűtött árut szállító járat száma is fontos, meg a teljes folyamat kötelező okmányai is meg kell legyenek.
A számla elkészítése a nemzetközi fuvarozás árak feltüntetésével, a megbízó részére
Ennek a megbízó részére meghatározott fizetési határidőt is tartalmaznia kell, mivel a túlméretes nemzetközi fuvarozás árak és a légi szállítmányozás árak is gyorsan változhatnak és így a km díjak is, illetve a külföldi deviza árfolyamok is, így az esetleg késve beérkező utalásoknál már nem olyan kedvező árfolyamon történhet az átváltás ezzel veszteséget okozva a szállítmányozónak, mert kis különbség is sokat számít nagy tételnél. Persze ettől nagyban eltérő megállapodást is köthet a szállítmányozó a megbízójával, de ilyenkor fontos precízen meghatározni a feltételeket, mert a szolgáltatás könyvelése is könnyebb így, ha rendben vannak a légi szállítmányozás okmányai. A számlákat viszont érdemes minél előbb kiállítani és eljuttatni a megbízó számára, mivel a magyar fuvarozókkal történő elszámolás mindig a szállítmányozó feladata, ennek következtében, amikor gyorsabban kell kifizetnie a külföldi fuvar árát 3 5 tonnáig, mint annak átutalása a megbízó részéről megtörtént volna, akkor könnyen likviditási problémák jelentkezhetnek, ami nem vet jó fényt a szállítmányozóra, ezért érdemes mindig körültekintően felkészülni az ilyen eshetőségekre, tengeri szállítmányozás logisztika megrendelésének elfogadásakor. A számlán feltétlenül szerepeltetni kell a megbízás azonosításakor kellő adatokat és a vasúti szállítmányozás teljesítéséhez kapcsolódó km díjak mértékét ugyancsak. A szolgáltatásokat előnyös pontosan részletezni, hogy ne legyen összetéveszthető és ezt akár a tengeri szállítmányozás szabályzat is tartalmazhatja. A részletesség foka attól is függ, hogy milyen az elszámolási viszony áll fenn a megrendelő és a szállítmányozó között és itt minden különbség számít. A számlának minden esetben tartalmaznia kell az összes költséget, így a külföldi fuvardíjakat, a légi szállítmányozás díját és a szállítmányozó teljes jutalékát 3 5 tonnáig.
A fizetés megsürgetése, amikor a nemzetközi fuvarozás Miskolc és Olaszország között már rég teljesült
A folyamat vezénylőjének tekintettel kell lennie arra, hogy időben és teljesen beérkezzen a számlán szereplő összeg. Amennyiben ez nem így történik, akkor udvariasság követelményeinek megfelelően, a felhőtlen üzleti kapcsolatot megőrizve, fel kell hívni a megbízó figyelmét a fizetési határidőre. Ez mindenképp szükséges a kintlévőségek felhalmozásának és a likviditási problémák elkerülése érdekében.
Sajnos sokszor nem pontatlanság, vagy figyelmetlenség, hanem likviditási problémák okozzák a fizetési késedelmet, de néha az is előfordul, hogy a fizetés rosszhiszeműen marad el, mert ezzel próbálnak több pénzt megtartani a már felszámolással fenyegető hitelezők igényeinek kielégítésére. A külföldi és a belföldi szállítmányozó fontos érdeke, hogy nyomon kövesse a megbízók fizetőképességét, és a fizetést elmulasztó megrendelőktől a további szolgáltatások teljesítését meg kell tagadni a cég fennmaradása érdekében, ugyanis a sok behajthatatlan követelés bedöntheti a céget, ellehetetlenítve a gépjárművezetők bérének kifizetését. A törvényi rendelkezések alapján, ilyenkor a szállítmányozó akár az áru felett fennálló zálogjogával is élhet jelentős fizetési elmaradás fennálltakor, de ez csak valóban indokolt esetben jó megoldás.
A gyors nemzetközi fuvarozás Nyíregyháza megrendelőinek végzett munkája után beérkeznek a fuvarszámlák a magyar fuvarozóktól és ezeket is ellenőrizni kell
A tengeri szállítmányozó cégek azoktól a megbízott fuvarozóktól, illetve szállítmányozóktól, továbbá kikötői ügyintézőktől, komptársaságoktól kapják meg az elvégzett szolgáltatások árát tartalmazó számlákat, akik elvégezték a munkájukat. Ezeket minden esetben gondosan ellenőrizni kell, mert megtörténhet az, hogy téves a számlázás, mert olyan szolgáltatást számláznak ki, amit el sem végeztek, vagy csak részben történt meg a teljesítés. Az is jellemző hiba, hogy a légi szállítmányozás költségeinek összesítéséből lemaradnak a kedvezmények úgy mint, refakciák, rabattok és egyéb levonások. Ide tartozik még olyan vitatható költségek felszámítása, melyekért a szállítmányozó és a megbízó sem tartozik felelősséggel, mint amikor az Angliából érkező komp műszaki hiba miatt a csatornán vesztegel és nem teljesül időben a tengeri szállítmányozás logisztika.
szállítmányozó és a megbízó sem tartozik sem teljes, sem relatív felelősséggel, mint amikor az Angliából érkező komp műszaki hiba miatt a csatornán vesztegel.
Amikor a nemzetközi fuvarozás árak nem egyeznek meg a számlán az előzetesen elfogadottakkal
A szállítmányozó reklamációt nyújthat be a tévesen kiállított számlák miatt a megbízott magyar fuvarozó cégek pénzügyi vezetőinél, vagy más illetékes szolgáltatóknál. A megfelelő bizonyítékokkal körültekintően alátámasztott reklamációt haladéktalanul meg kell küldeni ahhoz a céghez, amelyik a számlát kiállította, mivel a fizetési határidők a szállítmányozót is pontosan annyira szorítják a fuvarozókkal fennálló jogviszonyban, mint a megbízóikat a szállítmányozóval szemben meglévő teljesítési kötelezettségeknél. Ezért fontos, hogy meglegyenek a szükséges külkereskedelmi záradékok, amik megelőzik a likviditási gondok megjelenését. A vasúttársaságok például, csak akkor adnak refakciát a vasúti szállítmányozás fuvarozás Németországba végzett teljesítésére, ha a szállítmányozónak, ha olyan folyószámlával rendelkezik, amely a vasúttársaság számára lehetővé tesz, hogy a fuvardíjat rögtön le tudja hívni a számláról. Ilyenkor is a reklamáció benyújtási határidejére nagyon kell figyelni, különben komoly veszteségek keletkezhetnek.
A raklapos nemzetközi fuvarozás Olaszország nagyvárosaiból érkező számláinak és egyéb más számlák kiegyenlítése
Az ellenőrzött és hibátlan vagy a reklamáció után helyesbített számlát mielőbb, maradéktalanul ki kell egyenlíteni. Ügyelni kell arra, hogy a külföldi fuvarozóval szemben fennálló szerződésben melyik külföldi pénznem és milyen fizetési feltételek szerepelnek. A helyzetét csalárdul kihasználó fuvarozónál, hajóstársaságoknál, vagy kisvállalkozóknál esetenként az is megtörténhet, hogy bérmentesítési kényszert alkalmaznak indok nélkül. Mindezt azért, mert nincs meg a bizalma a szállítmányozó felé, vagy azért, mert még annyi pénzzel sem rendelkezik, ami az ADR és kcr fuvarozás km díjak hatékony és pontos teljesítéséhez szükséges. Ilyen helyzetek után érdemes átgondolni, hogy milyen hátrányokkal jár a továbbiakban az ilyen magyar fuvarozó céggel együttműködni, mivel a teljes fuvarköltség megelőlegezése a szállítmányozó részére is kamatveszteséggel jár, amíg a megbízótól meg nem érkezik a 3.5 tonnás külföldi szállítmányozás ára a számlára, közben a kamion sofőrök fizetését állni kell.
Az európai nemzetközi szállítmányozás fuvarozás földrajza
Az európai szállítmányozói szolgáltatás fontos eredményeként lehetővé vált a túlméretes áruk hatékony emelőhátfalas fuvarozása, földrajzilag pontosan megjelölt helyek között meghatározott pontok között, mint például Spanyolországból Magyarországról, pontosabban Madridból Budapestre konkrét utca, házszám és irányítószám megadásával. Az európai szállítmányozási földrajz viszont olyan, hogy a megrendelt nemzetközi kamion fuvarozás, esetleg légi szállítmányozás megkezdését váró kcr és ADR rakomány felrakóhelyén, vagy a rendeltetési helyén, a közlekedési viszonyokat és a földrajzi adottságokat logikusan kell figyelembe venni, továbbá a külföldi útvonal meghatározásán kívül más tényezőkkel is foglalkozni kell, amik nem tartoznak a földrajz tudományhoz. Ilyenek lehetnek a tengeri kikötők kapacitásai, az-az hogy hány hajót képesek indítani és fogadni naponta, vagy a kamionterminálok hány kamion indítására és fogadására képesek, milyen gyorsan végzik a vámhatóságok a kötelező vámeljárást és megkövetelik-e az ATA egyezmény értelmében készült igazolvány meglétét egyszerűsített vámkezelés elvégzéséhez. Ide tartozik a különleges kombinált és túlméretes fuvarozás Hollandiából, valamint az ipari parkok és logisztikai központok, raktárak használatának az opciója. Azt is tudni kell, hogy az útvonalon elhelyezkedő határátkelők, hidak, alagutak, mekkora forgalmat képesek gond nélkül átengedni. Különleges elbánást igénylő közúti külföldi szállítmányok, hűtős áruk, élő állatok, ADR veszélyes árukra kell a vasúti fuvarozás Olaszországból, ilyenkor ügyelni kell arra, hogy olyan útvonalat válasszunk, amelyek nem zárják ki ilyen silós, vagy kcr áruk forgalmát. Az európai közlekedési és közlekedés-földrajzi viszonyok gyors változása kötelezővé teszi, hogy minden szállítmányozó felkészült és tettrekész legyen és folyamatosan felmérje a változó viszonyokat, különbségeket és a folyamat könyvelése is rendben legyen, vasúti szállítmányozás fuvarozás esetében is. Az újonnan létrehozott vasúti szolgáltatások, valamint az új autópálya szakaszok bekapcsolása a nemzetközi szállítmányozás folyamatába nagyon előnyös lehet. A közúti nemzetközi fuvarozás Debrecen cégei számára nélkülözhetetlen munkaeszközöket hoz. A sokféle tényező figyelembevételével létrehozott külföldi számítástechnikai szoftverek, amelyek mindig a legoptimálisabb útvonalat kínálják fel, hogy a 3.5 tonnás fuvar biztonságos és hatékony, de legfőképp gazdaságos módon érje el célját, vagy a tengeri szállítmányozás, netán a légi szállítmányozás megkezdését végző rakodási pontot. A topográfiai, közlekedési és más egyedi szállítmányozás földrajz ismereti tényezők párhuzamos figyelembevétele kínálja fel a lehetőségét annak, hogy a szállítmányozó mindig a legjobb külföldi útvonalat válassza a megbízó és hűtős, vagy ADR esetleg túlméretes, netán kcr áruja igényeihez igazítva. Ezek nem feltétlenül ugyanazok az útvonalak, amelyek közlekedési szempontból a legoptimálisabbak. Jó példa, hogy a Magyarországról indított konténer és exportáru többnyire nem a legközelebbi kikötőből indul tengeri útjára. Az európai vízi fuvarozás Németországba vezető legjelentősebb útvonala a Rajna-Majna-Duna vízi áruszállítási csatorna, melynek segítségével lehetővé vált a XX. század végére, hogy vízi úton legyen összekötve a túlméretes áruk forgalma Hollandiából, Franciaországból, Németországból, Ausztriából, Magyarországról, Szerbiából, Bulgáriából és Romániából, ez főleg a kisértékű és 3.5 tonnás teherautós ömlesztett áruk fuvarozását szolgálja, ahol az alacsony költségű túlméretes és nemzetközi tréleres szállítás a legfontosabb, ilyen a gabona, túlméretes acélszerkezetek, tartályok, hídelemek stb. A dunai hajózási társaságoknak rendelkezniük kell a Rajnán történő hajózáshoz szükséges jogokkal és a Duna-Majna-csatornán történő áthajózásnál jól használható és a feladatra alkalmas újtípusú hajókkal.
Az olcsó nemzetközi fuvarozás, csak a közlekedési utak megfelelő megválasztásával lehetséges
Magyarország nem rendelkezik tengeri kikötővel, így a más kontinensekre irányuló szállítmányoknak előbb el kell jutni Olaszországba, Franciaországba, Németországba esetleg Hollandiába, vagy Görögországba és ott valamelyik kikötőben be kell rakodni az ömlesztett árut egy hajóba. A környező országokba, Ausztriába, Csehországba, Olaszországba és Szlovéniába, no meg persze Németországba irányuló kereskedelem, illetve a termelési együttműködésével létrejött túlméretes áruforgalom a közös határszakaszok közúti, vasúti átkelőhelyein valósul meg főként, úgy hogy közben a kamionok a tranzitban várakoznak. A távolabbi országok irányába végzett export, főként Olaszországba, Németországba, Franciaországba, Spanyolországba, Angliába, Írországba, Svédországba és Portugáliába, valamint az érkező silós 3 5 tonnás import a következő fő irányokból jön, Németországból, Olaszországból, Franciaországból, Spanyolországból és Lengyelországból. A külföldi kamion fuvarozás árak figyelembevételénél az irányok megválasztása nem feltétlenül rugalmatlan, vagy változtathatatlan, mert az egyes útvonalak, vagy a határátkelők fennakadásaikor a túlméretes áruforgalom flexibilis módon a legoptimálisabb másik útvonalra terelődik rövid időn belül a logika szabályai szerint. A magyarok által szervezett kcr, vagy ADR külföldi export-import forgalom fő közúti tranzit útvonalai azonosak a hazánk területén keresztülvezető európai közlekedési folyosókkal. A tranzit utak fejlesztése, korszerűsítése érthető módon egyértelműen fontos magyar érdek. A fő közúti tranzit irányokból három Magyarország viszonyában is kiemelkedően fontos, mert így érhetők el a nagyobb kikötők közúton. A tengeri kikötők könnyen megközelíthető mivolta és persze a kikötő mérete is lényeges, mert a szállítmányozók a hajózási útvonalhoz igazítják a kikötő megválasztását, nem a szárazföldi közúti közelség alapján. A magyar export és import áruknál 3 5 tonnáig a kamion fuvarozás árak másak más országok területén, valamint a nemzetközi vizeken, a hatályban lévő nemzetközi szerződések, továbbá európai államközi egyezmények és kereskedelmi szerződések meglétének köszönhető. A tengeri kikötők hiányában némely külföldi útvonal kiemelt jelentőséget kap az országok nemzetközi fuvarozói és szállítmányozói, előnytelen helyzetben vannak azokhoz képest, akik olyan országban rendelkeznek állandó tevékenységgel, ahol vannak jelentős tengeri kikötők. A versenyhátrányt ezek cégek gyors és olcsó, továbbá személyre szabott szolgáltatásokkal és alternatív útvonalak használatával igyekeznek kompenzálni. A magyar kereskedelmi kapcsolatokat folyamatos átrendeződés jellemzi sokszor megváltoztatta az egyes külföldi tranzit útvonalak forgalmának sűrűségét. A rendszerváltás időszakában a magyar külkereskedelmi forgalom túlnyomó többsége Lengyelországba, Csehországba, Ukrajnába, Romániába és legfőképpen Oroszországba irányult, részben túlméretes transzport formájában, amibe beletartozik a nemzetközi tréleres szállítás is, ahol fontos hogy hány tengelyes a tréler. A korlátozás nélkül váltható valuták, ennek ellenére korlátozott mértékben voltak elérhetők, de csak gazdasági és nem politikai okok miatt, ezért gazdaságosan kellett kezelni ezeket és ez nagyban befolyásolta a nemzetközi gyűjtő szállítmányozás gazdaságosan végezhető irányainak számát. Az energiával való takarékosság szempontjai is befolyásolták a hűtős, vagy fagyasztott áru közúti útvonalát.
Nemzetközi fuvarozás napról napra az Europa-Road Kft.-nél
A fentiekben már rengeteg dolgot tudhattak meg a nemzetközi fuvarozás minden fontos kérdéséről, most ebben a részben inkább új információval szeretnénk szolgálni a logisztika iránt érdeklődőknek. Ehhez szerencsére munkatársaink sokéves tapasztalata nyújt segítséget 2020-ban is.
A nemzetközi fuvarozás mindennapi ügyei belülről
2020. február 12.
Nem minden nap indul könnyen mert előfordulhat, hogy még az előző napi munkák komplikációival kell foglalkozni, de ez hozzátartozik a nemzetközi fuvarozás Pécs megrendelőinek végzett mindennapos munkájához, olykor előfordul, hogy még hétvégén is intézni kell a folyamatokat, bár hétvégén kamion stop van, de van úgy hogy ilyenkor kell elintézni néhány dolgot, ahhoz, hogy hétfőn minden rendben folytatódjon. Persze azért jellemzően hétvégén nem dolgozunk a többi üzletágban dolgozókhoz hasonlóan. Aztán foglalkozni kell a beérkező érdeklődők ajánlatkéréseivel, ehhez szükséges a nemzetközi fuvarozás árak összehasonlítása, mert a megrendelőnek sem mindegy, hogy hány forint vagy euro egy fuvar, főleg nagyobb tételek esetén. Most első nap ennyi folytatás következik holnap.
Nemzetközi fuvarozás árak mostanság az Europa-Road Kft.-nél és máshol
2020. február 13.
A deviza árfolyam nagy hatást gyakorol az árakra, bár sok cég elszámolása történik euróban, mert aktív nemzetközi kereskedelmet folytat és euróban is van bevétele, esetenként akár csak abban van, ha kizárólag exportra termel, de azért nem ez a legjellemzőbb. Sok olyan cég rendel meg fuvarokat külföldről, amelynek a termeléshez van szüksége egy gépre, vagy berendezésre, illetve alapanyagokra, de a vállalatnak kevés bevétele van euróban. Ezek a cégek értelemszerűen inkább forintban szeretnének fizetni, ilyenkor van nagy szerepe a forint euró árfolyamnak a nemzetközi fuvarozás árak alakulására. Ez pedig jelenleg 340 forint körül van, ami drágává teszi az importot, bár idővel alkalmazkodik ehhez is mindenki, a gondot a kiszámíthatatlan fel-le mozgás okozza, mert ilyenkor bárki könnyen veszíthet az árfolyamingadozáson.
Nemzetközi fuvarozás folyamatainak automatizálása
2020. február 18.
Raktározás és logisztika, összetett műveletekkel rendelkező iparág, rugalmas és innovatív megoldásokat igényel. Jelenleg a raktározás és a logisztika területén tevékenykedő cégek tülekednek, hogy részesei legyenek a digitális átalakulásnak. A raktározás és a logisztika nagyvállalatainak áttekintésével megvizsgáljuk a sikeres innovatív technológiák bevezetésével elért eredményeket, a teljes digitalizáció elérése felé vezető úton. A robotika kapcsán a legtöbben olyan jövőre számítanak, ahol az emberek és a robotok harmonikusan fognak együttműködni, annak érdekében, hogy az ügyfelek mindig időben kapják meg a megrendelt árut, a nemzetközi fuvarozás Szeged vagy Székesfehérvár elérése után. Ezek a nagyvállalatok arra törekszenek, hogy kihasználják az automatizálást, hogy könnyebbé tegyék munkatársaik életét azáltal, hogy feladataikból kiveszi az unalmas és fárasztó feladatokat, mint például a készletezés és raklapok mozgatása. A robotizált központokban az alkalmazottak most sokkal kevesebb monoton és nehéz fizikai munkát végeznek. A robotok elvégzik helyettük a nehéz tárgyak mozgatását, és a rakodást és nagy segítséget nyújtanak az szállítás előtti előkészítésre, hogy pontos menetrend szerint indulhasson a nemzetközi fuvarozás szabályai szerint. Azok a munkavállalók, akik segítenek az ügyfelek megrendeléseinek kiválasztásában, könnyen azonosíthatják az elemeket, ahelyett hogy polcokon keresnék őket.
Nemzetközi fuvarozás Kecskemét
2020. február 19.
Kecskeméten sok kiemelkedő cég tevékenykedik, többek között a Mercedes-Benz Manufactoring Hungary Kft. és a Duna Aszfalt Kft. valamint az Axiál Kft. így mindegyikük számára szükséges a nemzetközi fuvarozás Németországból, Hollandiából és Franaciaországból, csak más-más formában, van amelyiküknek raklapos áruk szállítása szükséges, van amelyiknek túlméretes szállítás, vagy gépszállítás, profiljukból adódóan. Az Europa-Road Kft. az említett szállítási módokban kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik és munkatársaik képesek teljesíteni kis és nagyvállalatok megrendeléseit egyaránt, akár személyre szabott formában is az év minden munkanapján, mindenki legnagyobb megelégedésére. A mezőgazdasági gépek, az autóalkatrészek, a gyártósorok eleminek szállítása, mind könnyedén megoldható feladat cégünk felkészült szakemberei számára, ezt elégedett és hűséges ügyfeleink tanúsíthatják.
közúti fuvarozás nyáron is
2020. június 05.
Ebben az évben a nyár nem lesz olyan mint korábban volt és ez mindenre igaz, ennek ellenére az Europa-Road Kft. mindent megtesz azért, hogy a közúti fuvarozás ezen a nyáron is színvonalas legyen.
konténer szállítás stabil feltételekkel
2020. június 06.
Az összes országban jelen vannak a kínai áruk és ez csak úgy lehetséges, ha kontenerek belsejében megérkeznek a nagy európai kikötőkből a megrendelők városaiba. Ez konténer szállítás formájában lehetséges, amit magyar szállítmányozó cégek végeznek.
Gyors nemzetközi fuvarozás Kecskemét
2020. június 08.
Az idő kritikis tényező a nemzetközi fuvarozásban és ez a Kecskemét környéki vállalkozók és üzletvezetők számára is pontosan olyan fontos, mint más helyeken. Ezért kell olyan egyedi megállapodásokat kötni sűrgős fuvarok esetén, amik garantálják a pontos érkezés megfelelő díj ellenében.
Olcsó nemzetközi konténer fuvarozás
2020. június 10.
Egy hónappal ezelőtt, olyan mélyponton volt ez az ágazat, hogy sok hajótársaság már üzemanyag költségen is vállalta volna a szállítást. Azonban úgy tűnik, hogy az ilyen olcsó nemzetközi konténer fuvarozás ideje lejárt és újra viszontlátjuk a korábbi árakat.
Olcsó nemzetközi fuvarozás Debrecen
2020. június 14.
Az árak mindenkinek fontos szempontot jelentenek, ezért a költségek kiszámításánál átgondoltan kell tervezni. Az üzemanyag költség pontos kiszámítása és az egyéb kiadások betervezése, mind fontos alapfeltételi az olcsó nemzetközi fuvarozás Debrecen célíránnyal megjelölt projektjeinél.
Targonca nemzetközi fuvarozás Kecskemét
2020. június 16.
Az anyagmozgatás minden városban fontos munka, aminek az elvégzéséhez emelőgépek kellenek, ezek beszerzéséhez a legjobb ajánlatunk a targonca nemzetközi fuvarozás Kecskemét megrendelőinek. Ennek az az előnye, hogy a használt targoncát nagyon jó áron tudják beszerezni az alacsony szállítási díj miatt, de nem csak Kecskeméten, hanem Debrecenben és Budapesten is. Ezeket a rakományokat nagyon precízen kell rögzíteni, mert a targonca villája komoly kárt okozhat a szállítmány többi elemében, vagy akár a kamionban is. Persze erről szakmebereink mindig megfelelően gondoskodnak, így ilyen probléma nem fordulhat elő egy esetben sem.
Nemzetközi fuvarozó cégek Debrecen
2020. június 29.
Magyarországon rengeteg logisztikai vállalat van és szerintem a legjobb nemzetközi fuvarozó cégek Debrecenben vannak, ezt nem csak azért mondom, mert az Europa-Road Kft. is debreceni és nemzetközi fuvarozással foglalkozik, hanem a többi helyi cég többsége is becsületes vállalkozás. Bár akkor, ha igazán kedvező árakat keres, akkor mindenképp minket válasszon!
Targonca nemzetközi fuvarozás Debrecen
2020. július 03.
Az anyagmozgatás minden iparág számára nélkülözhetetlen, sőt tulajdonképpen közvetlenül talán csak a szolgáltató szektor tud meglenni nélküle. Ezért a targonca nemezetközi fuvarozás Debrecen megrendelőinek, olyan gyakori megbízás, hogy egy évben rengeteg alkalommal kerül rá sor. A targonca a legtöbbször nem túlméretes szállítás keretében érkezik Debrecenbe, mert egy átlagos targonca sokszor felfér egy átlagos ponyvás kamionra is. Ezen kívül azért vannak olyan targoncák is, amik a méretüknél fogva, csak tréleren, túlméretes szállítás formájában vihető. Mindig arra törekszünk, hogy a biztonság és a gazdaságosság szempontjait mérlegelve, mindig a legjobb megoldást kínáljuk minden megbízónknak, akár kis, akár nagy szállitmányról van szó.
Közúti teherfuvarozás külföldre
2020. július 09.
Ilyenkor sokféle áru kerülhet a raktérbe, de főleg bútorok és nagyobb súlyú gépek és berendezések lesznek felrakodva, de ez általában átlagos ponyvás kamionnal lesz elvégezve. Nyilván ezeknek a megszervezésénél is oda kell figyelni a részletekre, mert a közúti teherfuvarozásnál több elemből áll a szállítmány általában, sőt akár több megbízó rakományaira is figyelni kell ugyanannál a kamionnál, ha a megbízás tárgya a gyűjtőfuvarozás.
Olcsó közúti fuvarozás egész nyáron
2020. július 13.
Fontos hogy a külföldi fuvarozás árak kiegyensúlyozottak legyenek, ezért munkatársaink folyamatosan keresik a lehetőségeit, hogyan tartsuk alacsonyan az árakat, természetesen csak úgy, hogy ez ne menjen a minőség rovasára. Nem célunk az alacsony ár elérése minden áron, mert az olcsó munka azzal jár, hogy valami hiányzik belőle, azért olcsó és ez előbb utóbb megbosszulja magát és komoly anyagi hátránnyal jár. Igyekszünk megtalálni az egyensúlyt, hogy a nemzetközi fuvarozás árak is jók legyenek és a minőség is megmaradjon.
Kamionos fuvarozás Lengyelországból
2020. július 19.
Általában, ha nemzetközi fuvarozásról beszélünk, akkor Németországot, Franciaországot és Olaszországot említjük, mert ezek az országok és Magyarország között sok árut szállítanak a fuvarozó cégek, köztük mi is. Azonban az EU keleti tagállamai közzül Lengyelországban kifejezetten sok árut gyártanak, így érdemes megemlíteni, hogy a kamionos fuvarozás Lengyelországból mennyire fontos. A szállítmányok ebből az országból gyorsan megérkeznek, ha minket választanak a megbízók, de nem csak a gyorsaság, hanem az ár miatt is érdemes minket választani a soron következő lengyel fuvar alkalmával!
Nemzetközi tréleres szállítás
2020. július 23.
Ez a mód teljesen különbözik egy átalgos kamionos fuvarozástól, mert tréler teljesen nyitott és ez igaz, a kifejezetten több autó szállításara kialakított trélerekre is. A nemzetközi tréleres szállítás sokoldalú megoldás, mert a munkagépektől, a mezőgazdasági gépeken át számtalan más dolog szallítására alkalmas, mint amilyenek az iparban használt különböző nagyméretű eszközök és berendezések. Meg kell még azt is említeni, hogy nem csak technikai eszközöket, hanem építő elemeket és különféle szerkezeteket is lehet így szállítani, ilyenek még a beton elemek, acél szerkezetek, híd pillérek, vázak, tartályok és számtalan más dolog is.
Nemzetközi fuvarozás a nyár végén
2020. július 27.
A nyár vége általában kevésbé forgalmas, de ez nem jelenti azt, hogy a közúti fuvarozás megszervezését lassabban végeznék fuvarszervezőink! Legyen szó akár közúti árufuvarozásról, vagy túlméretes szállításról, szakembereink percek alatt megtalálják a legjobb megoldást, a szállítás kivitelezésére, mert tudjuk, hogy a fuvarozás az év minden időszakában nélkülözhetetlen szolgáltatás.
Nemzetközi gabona fuvarozás
2020. augusztus 01.
A nyár végének közeledtével érkezik a gabona betakarítás ideje, ami azzal jár, hogy a learatott gabonát el kdll juttatni a vásárlókhoz. Azonban közülük nem mindenki belföldi gazdálkodó szervezet, hanem sok külföldi is van. Számukra nélkülözhetetlen a nemzetközi gabona fuvarozás kedvező áron, mert csak így tudják biztosítani, hogy nyereséges legyen a külföldi üzlet. Rajtunk pedig egyetlen üzlet sikeressége sem fog múlni, ezért válasszanak minket, amikor bármilyen nemzetközi fuvarozást szeretnének megrendelni.
Önrakodós fuvarozás külföldön és belföldön
2020. augusztus 06.
Nagyon népszerű szolgáltatás az önrakodós fuvarozás, mert nem kell feltétlenül villás targonca a rakodáshoz és ez a forma kényelmesebbé teszi az egész folyamatot. Azonban az ehhez szükséges speciális szállítójárművek kapacitása limitált, így sok és nehéz árut nehéz így berakodni, de erre is van megoldás, az pedig a walking floor, vagyis csúszó padlós kamionos fuvarozás. Ilyenkor elég a rakfelület végére felhelyezni az árut, a mozgópadló, pedig becsúsztatja azt a kamion elejébe, így könnyebben feltölthető a kamion áruval. Mi minden esetbe olyan megoldást kínálunk, ami a megrendelés minden igényéhez igazodik.
Gabona szállítás
2020. augusztus 14.
Augusztusban pang a szállítmányozási piac, de van egy szegmens, ami ilyenkor élénk csak igazán, ez pedig a gabona fuvarozás. A gabona növények betakarítását követően, el kall juattani a gabonatárolókba, majd az exportra szánt mennyiséget a külföldi megrendelőknek. Ilyenkor mindenki azt figyeli, milyen az aktuális gabona szállítás tarifa. Ami az Europa-Road Kft.-t illeti, itt a gabona fuvarozás árak mindig jók, akár Olaszországba, akár Németországba és persze több más EU országba is.
Tréleres szállítás Németországból
2020. augusztus 23.
Sok autó érkezik használtan Magyarországra Nyugat-Európából, ez általában tréleres szállítást jelent Németországból, mert hazánkban a német autók a legnépszerűbbek és Németország viszonylag közel van, így gazdaságos áron lehet behozni az orszagba használt személyautókat. Természetesen a tréleres fuvarozás ezen formája sem okoz gondot a számunkra, ezért érdemes tőlünk is ajánlatot kérni, ha egy, vagy esetleg több autót szeretne valaki Magyarországra szállíttatni.
Raklapos nemzetközi fuvarozás Németországba
2020. augusztus 31.
Mint azt korábban írtuk, nagyon sokszor hozunk túlméretes szállítmányokat Németországból, de azért a legtöbb esetben mégis raklapos árukat szállítunk Németországba és persze onnan Magyaroroszágra is. Erre a viszonylatra és még néhány másik európai viszonylatra is felülmúlhatatlanul jó nemzetközi fuvarozás árak szerepelnek ajánlatainkban.
Szállítmányozás és fuvarozás külföldre
2020. szeptember 14.
Szeptemberben is nagyon jó áron kínaljuk a nemzetközi fuvarozás és szállítmányozás minden típusát Európa összes országába, ami bizonyára minden cégnek jól jön, mert szeptemberben a fuvarozás újra felpörög, az augusztusban megszokott kisebb forgalomhoz képest. Mi minden pillanatban tettre készen várjuk a nemzetközi megbízásokat, amiket időben, biztonságosan és egyúttal kedvező áron is teljesítünk!
Nemzetközi fuvarozás árak októberben
2020. október 01.
Az ősz második hónapja kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy minden ügyfelünk még kedvező áron rendelje meg a nemzetközi fuvarozást Európa bármely országába. Sőt a verhetetlen árak visszfuvar formájában is rendelkezesre állnak import fuvarok esetében, ami akár részrakományos fuvarozás esetén is elérhető. Nem kétséges, hogy minden ügyfél számára képesek vagyunk személyre szabott gazdaságos megoldás kínálni az aktuális fuvarra.
Nemzetközi teherfuvarozás Hollandiából
2020. november 02.
Hollandiából sokféle teherszállítmányra van igény, ezek lehetnek ipari gépek és más berendezések, de van egy sokak által jól ismert fajtája, ez pedig a holland használt bútorok importja. A kereskedők felvásárolják a használt bútorokat hollandiában nagyon alacsony áron, sőt gyakran egyes darabokhoz ingyen is hozzájutnak, csak vigyék. Ezekre a bútorokra, aztan megrendelik a teherfuvarozást Magyarországra, majd miutaan megérkezett, némi javítás után megkezdik az értékesítést. Természetesen nem csak bútorokat szállítunk hollandiából, hanem szinte bármilyen árut, amihez nem kell speciális engedély.
Nemzetközi fuvarozás decemberben Debrecenben
2020. december 01.
Természetesen ebben a hónapban sem okoz gondot rendkívül jó árat adni az ajánlatkérőknek, akik a fuvarozást Németországból, Franciaországból, esetleg Hollandiából szeretnék elvégezteti. Ebben a hónapban a legtöbb áru raklapos, de azért hozunk pár gépet is, mindez persze nem jelent semmilyen korlátozást, mert a hónap elején még szinte bármilyen árufuvarozás megoldható viszonylag jó áron, ám az ünnepek közeledtével, fogynak a szabad kamionok és a rakterek, ami az árak növekedésével jár. Ezért közvetlenül Karácsony előtt csak azt érdemes szállíttatni, ami rendkívül fontos, ami pedig halasztható azzal érdemes januárig várni.
Nem kérdés, hogy 2021-ben is a legjobb nemzetközi fuvarozás árak nálunk vannak
2021. január 12.
Mint minden évben, így idén is fontosak lesznek a megrendelők számára a kedvező nemzetközi fuvarozás árak, ezért mi mindent megteszünk azért, hogy ne kelljen csalódniuk idén sem. Logisztikai szolgáltatásaink nem csak gazdaságosak, hanem magas színvonalúak, ezért érdemes minden fuvart nálunk megrendelni 2021-ben is.